Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

nek csikorgó sarka mostan fordul, most lesz a világ mámorosabb vagy vértől, vagy pirosló bortul." Négy évig piros embervér volt a vén Európa vörösbora. - A század fiatal c. kis versemben újra egy világháború képe rémlik: „Szűk lesz minden országhatár, Dél nekimegy Észak havának, Kelet Nyugat kapuján dönget, a népek véres táncot járnak." Nem így volt? „Égre sötétlik munkás kar-ezer. Különös szelek fújnak." Még most is látni azt az égre emelt munkáskarezert; még most is fúj ez a különös szél, amely trónokat dönt fel és koronákat röpít. - A Nemzetek fölvonulásában egy nagyszerű népszemle van megsejtve „világharcok előnapján", az angol, a francia, a német, az olasz: mutathat föl valami nagyszerűt, amit maga alkotott, s ami jövendő létének biztosítéka; a magyar? - az undok Bécset cipeli vállán; ez az ő legnagyobb nemzeti ténye. Nem így volt? - Isten az én paizsom c. versemben, talán méltatlanul, én is szellemi vezérnek éreztem magamat a nagy megújulás csatájában, s ezt mertem írni: „Visszük a balsors vert magyarját világháborúk viharában." Az élet lobogója alatt (1908.) c. verseskötetemben a nagy szociális forradalom hajnalát és diadalának eljöttét két vers énekli. A vörös zászlósok: „Bevonták a nagy béke-fehér zászlót, vörös lobog országok ormain. Helyet akar víg dúsak asztalánál az örök üldözött Kain." Ebben a munka jogát és győzelmét vallom kapocsnak, mely engem is hozzáfűz a vörös zászlósok nagy seregéhez. Másik vers: a Lovak forradalma, amelyet még Párizsban írtam, az igavonó állatok hazájában, ez a vers: a szocializmus világforradalmának szimbólumba takart előre-érzése. - Sokan lehurrogtak Fekete igék c. versemért, amelyben a magyarság halálos sorsát hirdetem és rettegem egy föltétlenül eljövő nagy katasztrófában; pásztoraink, vagyis Cézárjaink vágatnak le bennünket a népek vágóhídján. Nem ilyen volt? 1914,1915,1916, 1917, 1918 rá a felelet. - Ugyanez a gondolat még sötétebb hangon szólal meg a Halálnak halálával versemben: „Kelet kivert, megöl nyugat... Végignézem, hogy hull, hogy dől temetetlen sarjúrendbe a magyarság, a magyarság gőgös rendje." Nem így volt? - A Megölt ország tragikus értelmét éppen a mai napokban igazolják az idők; Magyarországot ravatalra terítették, s az „örökösök" (román, szerb, horvát, cseh, német, óh mennyien vannak!) még a takaróját is lelopják, lehúzzák róla, gyászköntösét lefejtik és szétosztják, sőt még a koporsóját is elemelik. Nem így van? De igen. Istenek alkonyata (1909.) c. verseskönyvemben untalanul fölbukkan két gondolat, a győzelmes magyar forradalom két vezérgondolata: El Ausztriától, hogy független nemzetté legyünk - ez az egyik; a szocializmus vörös forradalmának népeket fölemelő és megmentő diadala - ez a másik. Napóleon szava, El Ausztriától!, A harag napja c. verseim a magyar nemzet függetlenségének, sőt az utolsó: köztársasággá emelkedésének előre sejtése. „Hej, amikor egy sápadt ember néz Buda felé rémült szemmel, s egy fantomot lát, aki már se nem császár, se nem király!" Ezt akkor lehetetlen volt nyíltabban kimondani; de most, azt hiszem, mindenki jól érti: ki az a sápadt ember, s ki az a fantom. - A szocializmus forradalmát és diadalát hirdeti: A játék vége, meglehetős véres színben; hála isten: nálunk vértelenül fordult meg a nagy kerék. A Zászlószentelés a kis emberek, a letaposott lelkek nagyszerű revolúciójára bont lobogót. A nép, Egy különös tenger: mind a kettő a Nép