Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
III. kötet
roppant hatalmát magasztalja és érzékelteti. A Napfordulás korszaka a munkásság csatasorba állásáról énekel, amely egy forradalomban fog diadalt aratni: „Milliók sorvadoznak rabigában, aranytrónján kacag az Uralom; egy óriás bölcsőt renget a föld, benne sír a gyermek Forradalom." Akkor még gyermek volt, ma már óriás ifjú, aki új országokat tart a vállán. - A nagyszerű tükör pedig a szociális megújhodás nyomán felviruló boldog és szabad jövendőt vetíti előre, amikor „Ország megérti az országot, nincsen gazdag, nincsen szegény, együtt hajózunk és kötünk ki a boldogok szent szigetén." Ebben a kötetben Rossz istenek alkonyata címen egy hosszú, szabad formájú költemény egész állami és társadalmi életünk átújulásáról szól, tehát megint: a Forradalomról. A hit, az osztályszervezet, a monarchák, a társadalom forradalma mellett szó van a Katonaság revolúciójáról is, amikor: „a visszafelé sújtások gyönyörű napján a bárd a bárdforgatónak nyakába merül." Hát nem így volt 1918. október 31-én? - A forradalmak nagy megnemesítő hatalmáról ezt írom: „Az örök haladás meredek lépcsőjén most lépjük a leggyönyörűbb fokot, most harcoljuk a mindenkiért való nagy szeretet harcát. Testvérnek esküszik az egész világ, vérrokonságunk: a közös nyomorúság; a Világszeretet nagy himnusza zeng, a Világfelszabadulás piros zászlója röpköd hajnal iránt." - Hát nem így érzi ezt ma minden nemes lélek? Újra megkérdezem Kosztolányi Dezső barátomtól, ismerte ezeket a verseimet, mikor leírta nevem mellé azt az elhantoló szót: „élő anakronizmus"? Olyan gondolatoknak vagyok az énekese, hirdetője, amelyek el nem avulnak, míg a Föld csillagon emberek és nemzetek élnek. S így, ha minden anakronizmus: csakugyan élő, mégpedig örökké élő anakronizmus 1 . 1918. nov. 23. (...) 6 A köztársaságtól megmámorosodott tömeg a szabad mozgásban és szabad szólásban tombolja ki magát. Soha Magyarországon nem volt még annyi gyűlés, nem reszelte a levegőt annyi vad szónoklat, mint 1918. november l-jétől pár hónapig. Minden érdekcsoport testületet alkot, mindenki jó helyet akar kaparintani az új világban. Sokan azt kiabálják: „ez a második honfoglalás!" Csak azután bele ne szakadjon a madzag. Ezer és ezer sötét, félsötét vagy félvilágos agy termeli itt Debrecenben is a délibábosabbnál délibábosabb eszméket; minden nagyreményű magyar egy-egy eszmegyár. Vannak, akik Jugoszláviával akarnak egyesülni szabad unióban; vannak, akik most is a levert Németországban látják az erős szövetségest, akit Ausztrián keresztül is meg kell szerezni; vannak, akik Lengyelország felé tekintgetnek; vannak olaszbarátok, oroszbarátok, sőt a Romániával szövetkezés gondolata is föl-fölbukkan; még a megutált csehek kultúrájának is jut egy-egy hízelgő szó. De mindez mi a Rostkowicz Arthur nevű hírlapíró hallatlan tervéhez? Bolha az elefánthoz. Mert Arthur, a lengyel herceg (akit a Szegény magyarok Levinszky újságírójában énekeltem meg) egyenesen Amerikával, igen: AMERIKA 6 Mj.: Virradat, 1918. december 5.
