Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

II. kötet

rait, s onnan írogatott csalogató leveleket. Azt hiszem, szívesen látta volna, ha hetenként, romantikus titokzatossággal, meglátogatom. De nem vitt a vágyam. Az új Aranybikát az én Debrecenhez című versemmel avatták fel. A polgármester urat annyira meghatotta ez a költemény, hogy 400 korona tiszteletdíjat küldött címemre, miután 500-at szabályszerű kérvényben kértem a nemes várostól. S azt mondják, hogy Debrecen nem becsüli meg a fiait.

100 „S ez az ember még mindig itthon lebzsel?" - hallom hátam mögött a hazafiak aggódó megjegyzéseit. Szeptember-októberben, kinn a Nagyerdőn írtam meg Thurzó Ilona című színművemet. Néha úgy rájön az emberre, még ha lírikus is, a drámaírás láza. Ilyesforma értékű ez a Thurzó Ilona is. Elő akartam adatni Pesten, de azt mondták rá: nem akarnak megbuktatni.

101 Ez, tréfán kívül, jólesett. így aztán, Ilona alussza tovább álmát Deák György urammal egy fedél alatt. - Háborús időben még a gyerekszaporodás sem olyan, mint békében. Hát még a drámaszaporodás! Novemberben újra sor alá állottunk Jóska öcsémmel. Jóskát bevették, engemet nem. Jóska dec. közepén bevonult Jaromerbe, 39-es bakának, kiképezték, amennyire lehetett, azután felülvizsgálatra küldték és március végén hazabocsátották. Mindenféle népfelkelői szolgálatra alkalmatlan. Valamennyien örültünk neki, kivéve édesapánkat, aki kegyetlenül leteremtette a katonaságot, hogy az ő nagy kezű, nagy lábú fiából még az sem tud embert faragni. Szegény, ő azt hiszi, a katonaság neveli az embert. Haj, haj. így aztán Jóskának üröm is cseppent az örömébe. Na, de született egy hadi gyermeke, most már van kiért lótnia-futnia. Kocsiját, lovát eladta, most rendőri kézbesítő. „- Mikor viszik már ezt a nagy mahomed-embert

102 a Doberdóra?" - suttogja hátam mögött a háborús jóakarat. Igazán, kezdem hinni, hogy a háborút nélkülem nem is lehet befejezni. Akit ennyire küldenek, mint engem a nyájas közönség, annak sorsdöntő szerepet szánt a végzet valamelyik fronton. Almaimban már rohamokat vezetek, hogy szakad rólam a víz, mikor fölébredek. Nem kellene-e ön100 Az Aranybika új épületét 1915. szeptember 4-én avatták fel. A versről nem tudni semmit, mert a korabeli debreceni újságok nem tudósítottak róla, s a kézirata sem maradt fenn. 101 Móricz segítségét kérte, hogy ajánlja darabját Heltai Jenőnek. Móricz válasza: „Kedves Gáborom, nem utánozhatlak német tudományodban: nem bírok e nyelvvel. Mindig úgy tartottam, hogy nagy nemzetek fiainak nincs szükségük idegen nyelvre: honjuk határain belül mindent megkapnak. Épp ezért a te Gesammtreichodban se hiszek. Azt azonban hiszem, hogy Heltai Jenő Oláh Gábort épp úgy ismeri, mint engem, s mint én ti kettőtöket. Csak írj neki, ő rögtön elolvassa. Drámát, pláne ha Schauspiel. Én is szólok neki." (Móricz Zsigmond O. G.-hoz, 1915. okt. 26. - DIM) - Heltai nem tartotta előadásra alkalmasnak a Thurzó Ilond-t. „A darab hibái, szerkezeti hibái olyan nagyok, hogy azokat a virtuóz megírás, a sok szép gondolat sem tudja feledtetni." (Heltai Jenő O. G.-hoz, 1916. febr. 8. - DIM) 102 Nagy, erős férfi.