Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

II. kötet

ként beállanom? De azzal vigasztalnak: lesz még sorozás, majd bevesznek, hogy csak úgy zúgok. Ez aztán végképpen megvigasztal. Addig tanítom a retorikát, meg a poétikát a debreceni izr. hitközség elemi épületében. „Történelmi időket élünk!" - mohogja Géresi Kálmán bátyám. Én elgondolkozom, s azt mondom: tán jobb volna, ha nem élnénk... Ti.: történelmi időket. A város megbízásából egy verset írtam az Isonzó-fronton levő debreceni katonák karácsonyi ajándéka mellé: Debrecen hős fiaihoz.

103 A 3. honvédeknek és a 39-es bakáknak, akiket a legfőbb hadvezetőség jónak látott olyan helyre állítani, ahonnan élve nem jött vissza alig valaki. Talán az 1849-i detronizálás revánsa volt az, hogy éppen a debreceni két gyalogezredet áldozták fel Doberdó vágóhídján. A két ezred tízszer is megsemmisült, de Bécset nem látták meg az olaszok, legföllebb fogolyként. Kimondhatatlan az a szenvedés és áldozat, amit a kárpáti veszett harcok után itt kiállottak és hoztak a mi drága fiaink, testvéreink. Igazán, még az én rideg szemem is könnybe lábad, ha rájuk gondolok. Még azt a kis versemet is olyan fájdalmasan esett megírni róluk. És hogy köszönték a kedves, jó fiúk! Mintha ők tartoznának nekünk, itthon levőknek hálával... Ott esett el szegény Dien Laci

104 is... Bámulom ennek a nemzetnek határtalan áldozatkészségét. Csak most kezdem ismerni a magyart. Az a legtragikusabb és legheroikusabb az egészben, hogy nekünk semmit nem ígértek önfeláldozásunkért, s mi sem kértünk semmit. Olyan természetesnek vesszük ezt a halálözönt, mint a keresztelőket. S hogy ilyen nemzetet nem bírnak megérteni Bécsben! - A magyar így fogja fel a háborút: az apáink meghaltak értünk, nekünk is meg kell halnunk az unokáinkért. Gyönyörű katonanóták születtek ebben a viharban. A dallamuk gyönyörű.

105 Ebben is páratlan a magyar. A háború sok mindent megváltoztathat (...), de a férfi és a nő viszonya meg nem változik. Milyen hatalmas erő a költészet, amely a férfi és a nő békés harcának és harcos békéjének énekese! (...) És mégis! Az ember természetes állapota, úgy látszik, nem a béke, hanem a harc. Egész életünk szakadatlan, egyéni küzdelem, az egyénekből alakult társadalom, a társadalom fölé kerekedő államok átve103 Mj.: Oláh 1918. 104 Oláh nővérének fia. 105 Oláh össze is gyűjtötte ezeket a dalokat, s gyűjteményével második helyet ért el a Csokonai Kör 1916. évi pályázatán. - Háború es háborús költészet címmel tanulmányt írt a háborús dalokról és költészetről, mely először az Új Nemzedék 1915. 5-6-7. számában, majd a Költők és írók című kötetében látott napvilágot.