Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

I. kötet

Énszerintem háromfajta ember tapossa a földet; egyik a tenyészember, másik a társadalmi ember, harmadik a művészember. A tenyészember gondoskodik a faj számbeli és egészséges fenntartásáról; a társadalmi ember, az altruista, közpályára veti magát és másoknak aratja le a maga vetését; a művészember, a nagy egoista, csak azért él, hogy kinyissa ablakát a maga gazdag lelkének, s megmutassa a szépet az Emberiségnek.

193 (...) Különben az egész város tele van akácfavirággal, akácfavirágnak édes illatával. Ilyenkor úgy érzem magamat, mintha egy roppant nagy szalonban járnék, amelyben bódító áradata hömpölyög valami csodálatos, édesen részegítő illatnak. Tavasz van! Május van! Engem az ifjúság keres föl rózsaszín szárnyon - és sült bolondként gondolkozom, latolgatom az életet, ahelyett, hogy élném, esztelenül és szilajon... Vénülünk. Június (...) A Harmadik Bokréta elég zivataros pályát futott meg. A Vasárnapi Újság simogat, simogat, de azért ócskáknak talál bennünket. Az Új Idők nagyon megdicsér; Pósa bá írhatta, mert engemet Fadruszhoz hasonlít.

194 De legközelebb jár mégis az igazsághoz a Hét, akinek ideírom egészen a bírálatát: „Bokréta. (Harmadik könyv.) Bizonyára nem jó cím. Egy csőkört juttat eszembe, amelyben pirospozsgás, érzéketlen bazsarózsák virítanak parasztzsályákkal kegyetlenül körülteremtettézve. Még abból a korból való, mikor a lelkes »dalfiak«ról a »műítész« szellemesen és ékesen állapította meg, hogy a Múzsa jóvoltából több jeles poéma virágját sikerült bokrétába kötniök. Ez a kor, hála Istennek, elmúlt. A poétái azonban nem egészen. Ennek emlékét kelti fel most öt fiatalember, 193 „Nekem megvan az a bolondos ösztönöm, hogy a puszta emberállatot átlépem; nekem az ember a művésszel kezdődik; ezért sokan lehurrogtak, kinevettek, de nekem ez a hitem. Mert az életnek mégiscsak a művészet a lelke." (O. G. Jászai Marihoz, 1908. ápr. 8. - OSZK) 194 A Vasárnapi Újság kritikusa Oláht emeli ki, mint aki eddig a legtöbb sikert aratta és „nem kevés várakozást keltett maga iránt". A régi költői tradíció és az új törekvések kettősségében vergődik Oláh, de minden remény megvan arra, hogy megtalálja egyéni hangját. „S ha szerencsésen fejlődik, alighanem tényező lesz még irodalmunkban." (Schöpflin Aladár?: Bokréta. Vasárnapi Újság, 1908. 22. sz. 447.) - Az Új Időkben név nélkül megjelent kritika Gyökössy Endrét és Oláht tartja a legígéretesebb tehetségeknek. „Mind a kettő talentum. Oláh Gábor egynémely költeménye úgy hat, mint valami hatalmas Fadruszszobor..." (Öt poétáról és egy verseskötetről. Új Idők, 1908.1. 538.)