Krankovics Ilona szerk.: Numizmatika és a társtudományok II. (Debrecen, 1996)

V. Székely György: Eredmények és problémák a későközépkori magyar pénztörténet kutatásban

V. SZÉKELY GYÖRGY (Katona József Múzeum, Kecskemét) Eredmények és problémák a későközépkori magyar pénztörténet kutatásban A magyar numizmatika bibliográfiájának későközépkori részét vé­giglapozva úgy tűnik, hogy szinte nincs is már kutatandó téma, hiszen min­den uralkodó pénzverésével foglalkozott egy vagy több cikk, sőt nagyobb lélegzetű átfogó tanulmányok és önálló monográfiák is születtek a későkö­zépkori pénztörténet témakörében. 1 A magyar numizmatika tudománytörténeti fejlődésében a 19. század elsősorban a középkori magyar pénzek minél teljesebb sorozatát összeállító művek korszaka volt, amelyek mellett csak egy-egy kisebb időszakkal fog­lalkozó tanulmány és néhány metrológiai dolgozat jelent meg. Schönvisner István 2 Weszerle József 3 és Rupp Jakab 4 munkásságát Réthy László széles­körű anyaggyűjtésével összeállított corpusa 5 összegezte, melyben a közép­kori éremanyagot uralkodók szerint, tipológiai alapon csoportosítva rend­szerezte. A szorosan vett éremtani kutatáson túl az első igazán történeti-gazda­ságtörténeti irányú munka elkészítése Hóman Bálint érdeme, aki Károly Róbert gazdaságpolitikáját és pénzügyeit elemezte. 6 A későközépkori pén­zek kutatásában az 1920-as évektől Schulek Alfréd ért el jelentős eredmé­nyeket, aki minden apró részletre kiterjedő alapossággal próbálta a 14-15. század pénzeinek korrendjét megállapítani és pontosítani. 7 Kutatási mód­szere, melyre igazán ráillik a komplex jelző, egyaránt kiterjedt a pénzek tipológiai, metrológiai sajátosságaira vagy az éremleletek és az írásos forrá­sok által nyújtott adatokra. A későközépkori pénztörténettel foglalkozó számos kutató közül min­denekelőtt Huszár Lajos és Pohl Artúr munkássága említendő. Huszár La­josnak a numizmatika szinte minden területére kiterjedő érdeklődése mel­lett egyik kedvenc területe a későközépkor volt, ahol több tanulmányban foglalkozott a pénzkibocsátással 8 , a pénzverdékkel 9 , a kamaragrófokra vo­natkozó adatok valamint a pénztörténeti források közzétételével 10 és nagy­számú leletközléssel 11 . Munkáinak sorából kiemelkedő a budai pénzverést feldolgozó monográfiája 12 és a magyar fémpénzeket rendszerező katalógu­sa 13 . Az 1960-as évektől bontakozott ki Pohl Artúr termékeny munkássá­ga, aki igen nagy intuícióval igyekezett a későközépkori magyar pénzverést az egykorú politikatörténet keretébe ágyazni. Számtalan kisebb-nagyobb

Next

/
Oldalképek
Tartalom