Krankovics Ilona szerk.: Numizmatika és a társtudományok II. (Debrecen, 1996)
Soós Ferenc: Verde- és mesterjelként alkalmazott címerek a magyar pénzeken
kor műszaki-technikai szintjén álló, gyertyavilágítás mellett dolgozó vésnökét, ezért sikerült olyanra, amilyen. Ez a címer a Jakcsi család címere: lebegő levélkoronából kinövő két szál lóhere 8 * (3. ábra). Kusalyi Jakcs mester fiai közül hárman, András, György és István egyidőben töltötték be a kincstartói tisztet - már Zsigmond király uralkodását megelőzően is - 1382-1391 között. 1 ' András rövidebb ideig, mert meghalt. György a kincstartóság után is közhivatalban maradt, tárnokmesterként tevékenykedett tovább. Ezen az aranyforinton a mesterjegyként alkalmazott családi címer a kincstartói tisztségük miatt, mint a pénz kibocsájtásáért felelős főtisztviselők jele szerepel. A magyar heraldikában szinte egyedülálló jelenséget figyelhetünk itt meg: közhivataluk révén az ország zászlósurai közé tartoztak és ezért szerepel a pajzs felett mögött - a státusz jeleként zászló. Zsigmond királyt bátyja, Vencel cseh király 1402 februárjában kinevezte Csehország kormányzójává. Ekkortól Zsigmond megváltoztatta címerét, a brandenburgi sast felcserélte a cseh oroszlánnal (4. ábra, előlap). A pecsétnyomóira is ilyen címert vésetett. 10 Ebben az időben készült a következő aranyforint, amelyen szintén nincs verdejegy, viszont van rajta két mesterjegy (4. ábra, hátlap) 11 : az egyik oldalon háromszögű pajzsban egy pólya, a másik oldalon egy kakas. Egy verőtőváltozaton a kakas és a pólyás címer ellenkező oldalon helyezkedik el (5. ábra). 12 A kakas tulajdonosát nem sikerült eddig bizonyítottan megállapítani, a pólyás címer Debrői István kincstartóé (6. ábra). Debrői István kora egyik nagyhatalmú ura volt, Debrői Miklós alországbíró fia. Kincstartói tisztséget 1398-1402 között viselt Kápolnai Mihály előbb nyitrai, később veszprémi püspökkel közösen. 13 A kakas nem Kápolnai Mihályé. 14 Debrői Istvánnak volt nemzetségi címere is (Aba-nemzetség: sasfej csőrében leveles ág), amelyet pecsétje megőrzött az utókor számára. 15 A pólyás címert hatalma csúcsán vette fel és alkalmazta ezen az aranyforinton. Nemzetségének több tagja őt megelőzően már hasonlóan cselekedett, amikor magas posztokra jutva háttérbe szorították ősi jelvényüket a sast és az ország címerének vörös-ezüst sávjaiból vettek át pajzsaikba, a címerüket egy- vagy kétpólyásra alakítva. A legrégebbi talán épen a Debrői ágból való Mokján nádor egypólyás címere 1286-ból 16 és Omodé nádor szintén egypólyás címere 1299-ből 17 (7. ábra). Debrői István egyik fő szervezője volt a Zsigmond király elleni összesküvésnek, amelyben Nápolyi Lászlót támogatták magyar trónkövetelésében. Jodok morva őrgróffal is szövetséget kötött több főúrral együtt Zsigmond ellen 1403 februárban. 18 Az összeesküvés leleplezése után Debrői István is kegyvesztett lett, őt egy 1403. április 26-án kelt oklevél volt királyi kincstartó-ként említi. 19 Az itt bemutatott pólyás címer mesterjegyű aranyforint azt támasztja alá, hogy 1402-ben még egy ideig ő volt a kincstartó. A rendelkezésünkre álló oklevelekből viszont azt a következtetést vonhatjuk