M. Nepper Ibolya: Hajdú-Bihar megye 10-11. századi sírleletei 1. rész (Budapest-Debrecen, 2002)

Lóki József: A megye természeti földrajza

csak 3-4 m-t ér el, máshol (pl. Hajdúböszörmény és Józsa térségében) 10-15 m vastag. 6. kép: Az Alföld ÉK-i részének folyóhálózata a késő glaciálisban (BORSY Z.-FÉLEGYHAZI E. nyomán) A késő glaciális időszakban (10 200-13 700 éve) az éghajlat fokozatosan javult annak ellenére, hogy közben voltak olyan időszakok, amikor a hőmérséklet csökkent. A Nyírség felszínfejlődése szempontjából nagyon fontos a 11 12 000 évvel ezelőtti időszak, amikor a júliusi középhőmérséklet elérte a 16 °C-ot. Ekkor a felszínt borító sztyeppnövényzet alatt megindult a talaj képződés. Mivel ez az időszak viszonylag rövid volt, ezért vastag talajtakaró nem alakulhatott ki. Az éghajlat hidegebbre változott, ami az évi középhőmérsékletben 7-8 °C-os csökkenést jelentett. A hideg száraz éghajlaton a növényzettel gyérebben fedett buckás felszíneken újabb homokmozgás kezdődött. A homok mozgását jól jelzik az eltemetett talajszintek. A radiokarbon-vizsgálatok (BORSY-CSONGOR-FÉLEGYHÁZI-LÓKI-SZABÓ 1981; LÓKI-HERTELENDI-BORSY 1994) arról tanúskodnak, hogy a késő glaciálisban kétszer is képződhetett talajtakaró, melyet a száraz, hideg időszakban homok borított be. így a korábbi nagy homokmozgással együtt három pleisztocén kori homokmozgással kell számolnunk. A Hortobágy területén a felszínközeli rétegekben gyakoriak a homokos képződmények. Ennek ellenére a futóhomok képződésére mégsem kerülhetett sor. Ez azzal magyarázható, hogy a terület nedvesebb és mélyebb fekvésű volt. Felszínének alakítását a késő glaciálisban a Tisza végezte. A Hajdúhát keleti szélén a löszrétegeket futóhomok tagolja. Ezek a rétegek akkor alakultak ki, amikor a Nyírségben az éghajlati feltételek a futóhomok képződésének kedveztek. A Hajdúhát löszére települt futóhomok változatos felszínt alakított ki, amelyre ismét lösz települt. Ezzel magyarázható a terület formakincse. A Hajdúhát nyugati részén a pleisztocén végén már megindult a völgyfejlődés. A Hajdúság déli laposabb területeit a Sárrétek irányába tartó vízfolyások alakították. Mintegy 10-11 000 évvel ezelőtt a glaciális időszak komoly hideggel és szárazsággal járó utolsó stadiális szakaszát enyhébb, nedvesebb időszak (preboreális - 1. táblázat) követte. Az éghajlat kedvezőbbé válása a vegetációban és a folyók vízhozamában is megmutatkozott. A hideg sztyeppét a ligeterdős vegetáció váltotta fel. Ez elsősorban a fenyő és a nyír elterjedését eredményezte, és megjelentek a melegkedvelő pázsitfűfajok is. A fokozódó csapadék növelte a folyók vízhozamát. A Nyírséget északról megkerülő Tisza áradásai a Taktaköz déli térségétől szabadon lefuthattak a Hortobágyon át, a tovább süllyedő Sárrétek, illetve a Körösvidék irányába. A hőmérséklet, a csapadék és a páratartalom növekedése az aprózódással szemben a mállást segítette. Ennek köszönhetően a felszín lepusztulása mérséklődött. A folyókba kevesebb és főleg finomabb üledék került. A hordalék mennyiségének csökkenése a folyók munkavégző képességét, bevágó tevékenységét eredményezte. A preboreális vége felé a csapadék csökkent, az évi mennyiségének jelentős része a nyár elejére korlátozódott. A hőmérséklet ekkor még lényegesen nem változott. A boreális fázisban a nyári hőmérséklet és az ezzel együtt járó párolgás növekedése egyrészt a vízfolyások vízhozamát csökkentette, másrészt a növényzet megélhetését súlyosbította. Ennek hatására a fenyő és a nyír fokozatosan visszaszorult, és helyére a szélsőséges éghajlatot jobban elviselő lombos fafajok (mogyoró, tölgy, kőris stb.) kerültek. A lombos fafajok elterjedését jelzik a rétegek pollenvizsgálatai. A boreális meleg száraz éghajlata a megye alacsonyabb térszínein csak a pusztai növényzet megélhetését tette lehetővé. A csapadék csökkenésének hatására a folyók vízjárása is megváltozott. A nyár eleji csapadékmaximumoknak megfelelően ebben az időszakban hirtelen árhullámok keletkeztek. Az őszi és téli időszakot az alacsony vízállások jellemezték. A hőmérséklet szélsőséges ingadozása kedvezett a kőzetek aprózódásának, és ennek köszönhetően a folyók hordalékmennyisége is megnőtt. A rendszeresen jelentkező kora nyári áradások hordalékot terítettek a megye alacsony elárasztott területeire. Az ármentes térszínen, a vizek közelében már megjelent az ember. Ezeken a területeken találhatók a neolit telepek. A Dél-Nyírség területén a szárazság a fás növényzet visszaszorulását okozta, de az erdőfoltok közötti füves növényzet a jelentősebb eolikus átformálást nem tette lehetővé. Korábban úgy gondolták (BORSY 1961), hogy ebben az időszakban a futóhomokfelszín jelentősen átformálódott. A radiokarbon-vizsgálatokkal sikerült kimutatni, hogy amit „mogyorókori" futóhomoknak tartottak, az valójában a késő glaciálisban (a boreálisnál 2-4000 évvel korábban) képződött. Azt azonban megállapíthatjuk, hogy a száraz, gyér növényzetű futóhomokfelszínek nem nyújtottak kedvező életfeltételeket az embernek. Ezzel magyarázható, hogy ebből a korszakból a homokterületekről a régészeti leletek hiányoznak.