Nagy Emese Gyöngyvér - Dani János - Hajdú Zsigmond szerk.: MÓMOSZ II. (Debrecen, 2004)

P. Barna Judit: Becsehely-Homokos. Előzetes az M7 gyorsforgalmi út 71. sz. lelőhelyén feltárt neolitikus telep kutatásáról (1999-2000)

P. BARNA JUDIT BECSEHELY - HOMOKOS ELŐZETES AZ M7 GYORSFORGALMI ÚT 71. sz. LELŐHELYÉN FELTÁRT NEOLITIKUS TELEP KUTATÁSÁRÓL (1999 - 2000) I. BEVEZETÉS Becsehely (Zala megye) keleti szélén, a Borsfaipatak két oldalán egy-egy nagyon fontos neolitikus település helyezkedik el: a pataktól K-re eső Becsehely I., a Ny-ra eső település pedig Becsehely II. néven vonult be a szakirodalomba (1. kép/l). Mindkét lelőhelyen Kalicz Nándor végzett szondázó jellegű feltárásokat, 1975-ben, majd 1976ban (Kalicz 1977, 1978-79 a: 15, 1978-79b). A tervezett autóút nyomvonala a II. (a továbbiakban: Homokos) lelőhelyet érinti. 1999. augusztus 30. és 2000. május 8. között a megelőző feltárást a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága végezte, ásatásvezető: dr. Horváth László (Thúry György Múzeum, Nagykanizsa), munkatársai dr. Hoiváth László András (Göcseji Múzeum, Zalaegerszeg) és P. Barna Judit (Balatoni Múzeum, Keszthely) voltak. Az alábbiakban a dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrája településéről szerzett ismereteket vázoljuk fel, néhány részlet (különböző kemencék, áldozati gödör) bemutatásával. II. A DUNÁNTÚLI VONALDÍSZES KERÁMIA TELEPÜLÉSE A nyomvonal feltárandó szakasza a patak völgyét mintegy 800 m hosszúságban kísérő telepet 200250 m hosszan K, ÉK-D, DNy irányban vágta át (1. kép/2). Az általunk kutatott felület Kalicz N. 1976. évi szondázó ásatásának helyszínétől néhány száz méterre délre esik. A neolitikus telep becsült maximális kiterjedése (16-20 ha) a Közép-európai VK-ban általánosnak mondható; a feltárt felület ennek csupán egy töredéke (legfeljebb az 1/10 része). Ez a feltárás azonban még így is nagy előrelépésnek számít a DVK-telepek kutatásában - főleg a Keszthelyi-csoport területét illetően -, ahol a nagyberuházásokhoz kapcsolódó megelőző feltárások sorában a legelsők közt zajlott le. A kutatott szakasz keresztirányú metszetet ad a településről: a K-i szélén 42 m hosszan feltárt enyhe ívelődésü árok kerítés-szem létesítmény alapárka (223. objektum), mely a települést a patak felöli oldalon övezte. Lévén keskeny és sekély árok, biztosra vehetjük, hogy nem védelmi funkciót töltött be. A falu Ny-i végének záródása kevésbé határozott: a települési objektumok megritkulása, valamint két árok-részletnek tűnő objektum mégis egyértelműen jelzik a lakott terület határát. Ez utóbbiaknak (228. és 229. objektumok), sajnos csak rövid szakasza esett a kutatott területre, így kevés adattal szolgáltak. A 223. objektumhoz hasonlóan szintén keskeny és sekély árkok, melyek egymással koncentrikus köríveket alkotnak. A leletek - melyek a DVK legidősebb szakaszától kezdve a legfiatalabb szakaszig datálhatok azt mutatják, hogy a telep hosszú időn keresztül folyamatosan lakott volt. Több mint 200 neolit objektumot tártunk fel, melyek elhelyezkedése a település nagy részén meglehetősen sürü. Ezen objektumok közt vannak olyanok, melyek eredeti funkciója meghatározható: cölöplyukak, hulladékgödrök, anyagnyerő-gödrök, vermek, kerítőárkok, kemencék, tűzhelyek, munkagödrök, sőt egy áldozati gödröt is feltártunk. Ide sorolhatjuk továbbá azokat a hosszú, keskeny gödröket, melyek építmények alapárkai lehettek. Ezt nem csak analógiák, hanem maga az alaprajzi elhelyezkedésük is valószínűsíti (pl.: 159, 160, 170, 175, 162, stb. objektumok). Tényként kezelhetjük továbbá a VK-ra jellemző hosszúházak meglétét is, noha házakat nem, csak szó szerint az üres helyüket sikerült feltárnunk. Ez azt jelenti, hogy e hosszúházak - régészetileg általában leginkább megfogható - alapvető szerkezeti egységének, a falakat és a tetőszerkezetet tartó gerendáknak ásott cölöplyukak közül alig néhányat találtunk. A feltárt 16 000 m

2-en mindössze 40^4-5 objektum bizonyult (akárcsak feltételesen is) cölöplyuknak, s ezek fekvése sem rajzolt ki semmiféle rendszert, továbbá leégett ház omladéka sem került elő. Mindazonáltal a tekintélyes méretű és egybefüggő felület áttekinthetővé tette az egyes objektumok rendszerét: a szakiro-