Nagy Emese Gyöngyvér - Dani János - Hajdú Zsigmond szerk.: MÓMOSZ II. (Debrecen, 2004)
Kalla Gábor: A mezopotámiai lakóházak berendezése az óbabiloni korban. A régészeti és az írásos források ellentmondásai
AZ ÓBABILÓNI LAKÓHÁZAK A legkorábbi olyan időszak, melynél kellő menynyiségü régészeti és írásos forrással rendelkezünk, az óbabilóni kor Mezopotámiában (Kr.e. 2. évezred első fele), a régészeti terminológia szerinti középső bronzkor. A korszakból viszonylag nagy számban ismerünk kiásott lakóházakat, és ezek Babilónia szinte teljes területét lefedik. 3 Ha a csak kisebb részletekben ismert alaprajzoktól eltekintünk, öszszesen 107 viszonylag teljes ház publikált. Ezen belül 63 származik Dél-Babilóniából (Ur: 59, Larsa: 3, Girsu: 1), közel 29 Közép-Babilóniából (Isin: 9, Nippur: 20) és 15 Észak-Babilóniából (Síppar-Amnânum/Tell ed-Dêï: 5, Sippar-Jahrurum/Abu -Habba: 6, Babilon: 3, Isän Misjad: 1). Ez a szám, összevetve a terület nagyságával és a városok óriási kiterjedésével természetesen nem túl nagy, ami azzal magyarázható, hogy a kutatás figyelmét korábban inkább a nagy reprezentatív épületek, a templomok és paloták kötötték le. Abban az időszakban, amikor már sokan figyelmeztettek a helyzet tarthatatlanságára, és éppen kezdetét vette volna jó néhány városkutatási projekt az első Öbölháború és az azt követő bizonytalan politikai helyzet lehetetlenné tette az újabb ásatásokat. A ma rendelkezésre álló anyag is elégséges azonban ahhoz, hogy általános következtetéseket vonhassunk le belőle. Az óbabilóni lakóházak alapvetően napon szárított agyagtéglából épültek, falaik vastagsága 60 cm és egy 1 m között mozgott. Égetett téglát általában csak ott használtak, ahol a nedvesség elleni védelem megkövetelte: alacsony lábazatként, ill. a nedves helyiségekben (konyha, illemhely), esetleg az udvarokban padlótéglaként. Urban és Larsában kivételesen sok égetett téglát használtak, az első városban teljes falakat építettek belőle, 5 a másodikban a lábazat volt sokkal magasabb mint másutt. A gyorsan feltöltődő utcaszintek miatt állandóan meg kellett emelni a belső padlószinteket is, gyakran akár 1 méterrel. A megemelt szintek alatti feltöltések természetesen csak szemétként kezelt használati tárgyakat tartalmaztak. A berendezések és háztartások szempontjából fontosabbak azok az 3 Kiváló áttekintést ad az óbabilóni kor lakóházairól: MlGLUS 1999 4 Összesen harminc óbabilóni lakóházat azonosítottak a francia ásatok egy intenzív terepbejárás során 1985 és 1989 között, de ebből csak hármat volt lehetőségük megkutatni az Öbölháború előtt. Ld. CALVET 1996 5 Ennek nem statikai vagy technikai okai voltak, hanem a drága égetett tégla a gazdagság kifejezője volt. Különösen jól mutatja ezt az a tény, hogy a teljes téglafalakkal szinte minden esetben a reprezentatív helyiségek homlokzatánál találkozunk. esetek, amikor a lakónegyedek erőszakos pusztulás áldozatai váltak. Ennek legkiválóbb példája Ur városa, melyet Hammurapi utóda, Samsu-ilüna rombolt le uralkodásának 10. évében (Kr.e. 1643). 6 Ebben a városban általánosak voltak az emeletes házak, és a felső szint omladékai akár 3 méter magasságban is megóvhatták a falakat. 7 A házak berendezésének jó megmaradási esélyei ellenére a leletek viszonylag szegényesek, jóformán csak agyagedényekből állnak. Fémedény vagy szerszám alig került elő, bútoroknak pedig szinte nyoma sem volt. Az egyetlen publikált kivétel egy ágykeret nyoma, melyet Woolley az ún. EM-site területén a New Street 5-ös ház 7. helyiségében talált. 8 Hasonló volt a helyzet másutt is, pl. a szintén tüz által elpusztított sippar-amnänumi házakban. 9 AZ ÓBABILÓNI LAKÓHÁZAK BERENDEZÉSÉNEK RÉGÉSZETI NYOMAI Eredeti, rekonstruálható bútor az óbabilóni kori leletegyütesekben nem maradt fenn, de más korszakokból is csak kevés példát lehet említeni. 10 Ezek hiányában a mezopotámiai lakáskultúrával foglalkozó müvek egy tekintélyes szinte kizárólag a beépített berendezési tárgyakat veszi figyelembe a téma tárgyalásánál. Ilyenek az téglából emelt agyagtapasztású padok és emelvények, lépcsők, a falfülkék és épített polcok, beépített ládák, valamint a tűzhelyek és kemencék." Egy viszonylag friss összefoglalásban a szerző nem foglalkozik a bútorok lehetőségével, 12 a régészeti szakirodalomban pedig általános az a vélemény, hogy a mezopotámiai egy alapvetően bútor nélküli lakáskultúra volt 13 . Ez az 6 Az ún. rövid kronológia szerint. Ld. GASCHE ET AL. 1998 7 WOOLLEY-MALLOWAN 1976: passim 8 WOOLLEY-MALLOWAN 1976: 25. A probléma kezelésére jellemző, hogy Woolley csak a házak általános tárgyalásánál foglalkozik ezzel a bútornyommal, a ház leírásánál már nem. 9 GASCHE 1999: 3-108 10 Ld. CALMEYER 1995. A későbbi esetek jó része vagy fém szerelvények vagy elefántcsont díszítések lapján rekonstruálható. 11 Az építészeti elemeket és a bútorzatot gyakran nem lehet élesen szétválasztani. Ld. ROAF 1996: 21 12 KRAFELD-DAUGHERTY 1994 13 N. Cholidis így összegzi a kérdést: „Nach dem heutigen Forschungsstand kann man davon ausgehen, daß weder Tische, noch Stühle oder Betten zum festen Inventar einfacher Familien und damit dem Großteil der Bevölkerung gehört haben." (1992: 191). H. Crawford már differenciáltabban kezeli a kérdést. Miközben a Kr.e. 3. évezred első felében az előkerült bútorok hiányát tényleges hiánynak tekinti (1996: 35), a Kr.e. 3. évezred végén egy bútorhasználati „demokratizálódást" feltételez Mezopotámiában (1996: 38-39). Ennek oka, hogy későbbről már az írásos emlékeket is figyelembe veszi.
