Nagy Emese Gyöngyvér - Dani János - Hajdú Zsigmond szerk.: MÓMOSZ II. (Debrecen, 2004)

V. Szabó Gábor: Ház, település és településszerkezet a késő bronzkori (BD, HA, HB periódus) Tisza-vidéken

A Gáva-kultúra telephelyeinek a löszhátságon való feltűnését figyelhetjük meg Hódmezővásárhely határában is.

41 A késő bronzkori telepesek az árterületbe torkolló, viszonylag állandó vízhozamú erek mentén hatoltak be a löszhátság területére. A Tiszába torkolló Kenyere- Téglás- és a Kakasszékierek mentén egymást 0,8-2 km távolságban követve húzódnak viszonylag kis alapterületű, kevés leletanyaggal jelzett telepnyomaik (V. SZABÓ 1996, 44) (12. kép 3). A fenti négy példában az új természetföldrajzi zóna birtokbavételén túl közös az is, hogy mind a négy térségben a nagyobb települések, így a népesség zöme azért továbbra is az árterületre koncentrálódik.

42 A kirajzott telepek a terepbejárási adatok tanulsága szerint kicsinek tűnnek, és mindenkor ragaszkodnak az állandóbb vízjárású nagyobb erek közelségéhez. Az újonnan birtokba vett zónában megjelenő településtípusok az általunk körülírt 2. és 3. településméret kategóriába tartozó tanyaszerü, szórvány telepek lehettek. A kiáramlással párhuzamos jelenség a telepek számának növekedése a késő bronzkor korábbi időszakához és a kora-középső bronzkorhoz képest egyaránt. Ennél nagyobb számú teleppel a vizsgált területeken csak a szarmata és a kora Árpád-korban találkozhatunk. Arról, hogy mi lehet az oka az új területek elfoglalásának, célzatos kutatások

43 híján csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk. Munkahipotézisként a következő lehetőségeket vázolhatjuk fel: 1. A háttérben a népesség növekvő létszáma állhat. A ártéri környezet eltartó képessége a dús vegetáció ellenére korlátozott; adott technológiai is41 A város határa békési, szarvasi és szeghalmi példáinkhoz hasonlóan morfológiailag két elkülönülő egységre oszlik: a 85 m tszf. magasságnál alacsonyabb Tisza-ártérre és a tőle keletre fekvő Békés-Csanádi löszhátságra, melynek tszf.-i magassága 85-100 m között mozog. A Tisza szabályozások előtti ártere Hódmezővásárhelynél 5-10 km széles, bővizű erekkel, holtágakkal labirintusszerűén behálózott mocsaras terület volt. A löszhátsági részek természeti és földrajzi viszonyai lényegesen eltértek az ártériektől. Ez a terület állandó vízfolyásokban meglehetősen szegény volt. Az őskorban jelentősebb vizet csak egy-két ér mozgathatott (pl. Kenyere-ér, Kakasszéki-ér), a többi meder és ér az év nagyobbik részében száraz volt, ám nagyobb árvizeknél és csapadékosabb idő esetén vízszintjük gyakran átlépte az alacsony partokat, elborítva a környező mélyebben fekvő területeket. 42 A topográfiai munkák tanulsága szerint a löszhátság tájainak teljes meghódítása majd csak a szkíta/kora vaskori periódusban történik meg. 43 A jelenség okainak tudományosan megalapozott magyarázatát a jövőben csak egy — az ártéri és a marginális zónákban lévő telepek anyagának összehasonlító vizsgálatán nyugvó — összetett vizsgálatsortól várhatjuk. A lelőhelyek település struktúrájának megismerése, állatcsont anyaga és paleobotanikai leletei talán segíthetnének eldönteni, hogy kötödik-e valamiféle specializált gazdálkodási tevékenység a különböző természetföldrajzi zónákban létrehozott telepekhez. meretek és a feltehetőleg talaj váltó földmüvelésből

44 és legeltető állattartásból álló mezőgazdasági tevékenység mellett csak meghatározott létszámú populációt képes biztonsággal eltartani. Mint azt láttuk a Gáva-kultúra időszakában a korábbi korszakokhoz képest az összes általunk vizsgált alföldi területen megnövekedett a telephelyek száma. A megnövekvő népesség művelhető földterületet és legelőket már csak az ártéren kívül, a löszhátságok területén talált. A löszhátsági kötöttebb talajtípusok haszonvételét segíthették a késő bronzkori földmüvelésben alkalmazott új technológiák. Ekkortól nyer egyre nagyobb teret a szántógazdaság, az igás állatokkal vontatott eke használata

45 és Nyugat-Európa egyes területein, ekkortól lehet kimutatni a termőföldek trágyával való javítását.

46 Nagyobb termésátlagokra, a késő bronzkori mezőgazdasági technológia eredményességére utalhat közvetve az a már említett jelenség is, hogy a Gáva-kultúra kerámia típusai között uralkodó szerepet játszanak a nagyméretű tárolóedények, hombárok, vagyis látványosan bővül a háztartások mérhető tárolókapacitása. A megnövekvő tárolókapacitás nagyobb tartalékok felhalmozásának a lehetőségét is mutatja. Különösen érdekes lehet az is, hogy a legnagyobb méretű tárolóedények sokszor árkolással, fényezéssel díszített, gondosan elkészített fazekastermékek. Valószínűleg ez arra utalhat, hogy a látványos edényekben tárolt gabona, vagy az abból erjesztett ital a társadalmi státusz egyik fokmérője lehetett, tulajdonosának a közösségen belüli presztízsét erősíthette. 2. A népességnövekedéssel összefüggésben ugrásszerűen megnő a marhaállomány is. A késő bronzkori Közép- és Kelet-Európában a marhatartás fo44 A szövegben említett lelőhelyek közül kettőről kerültek növénymaradványok feldolgozásra. A Polgár 29. lelőhelyen feltárt késő bronzkori kút (58. objektum) növényi maradványait Berzsenyi Brigitta dolgozza fel. Az anyag előzetes vizsgálata után azt állapította meg, hogy a vizsgált mintákban a tönké, tönköly, törpe búza és a rozs mellett a legdominánsabb termesztett növénynek a köles tűnik. A másik lelőhely Poroszló-Aponhát. Itt is a gabonafélék a fő termesztett növények, közülük az alakor vezet, de fontos szerepet játszanak más búza félék is mint például a tönké. Előkerült még itt árpa és köles is (GYULAI 2001, 111 -112). 45 A bronzkori Európa ekéiről és szántási technológiájáról: TEGTMEIER 1993. Legkorábbi fémalkatrészes ekére éppen vidékünk szomszédságából a vajdasági Borjasról (Bordjos) (MEDOVIC 1993) van bizonyíték. 46 Trágyázott földekre Hollandián és Dánián kívül nincs adatunk a késő bronzkori Európában. A Mozsorin-Földváron (MosorinFeudvar) talált gyomfajok jó táperejű, de nem trágyázott földekről tudósítanak (KROLL 1990).