Nagy Emese Gyöngyvér - Dani János - Hajdú Zsigmond szerk.: MÓMOSZ II. (Debrecen, 2004)

V. Szabó Gábor: Ház, település és településszerkezet a késő bronzkori (BD, HA, HB periódus) Tisza-vidéken

a térségünkben nem számíthatunk az elit és a köznép településeinek egyértelmű méretbeli vagy strukturális jegyek alapján való szétválására.

37 Az öntőformák különböző településtípusokon való előfordulása arra is rávilágít, hogy a bronztárgyak előállítása nem kötődik kizárólagosan központokhoz, esetleg szakosodott, specializálódott településekhez.

38 A helyi szükségleteket kielégítő egyszerűbb eszközöket helyben élő fémművesek, az igényesebb tárgyakat pedig vándorló mesterek - a település típusától és méretétől függetlenül bárhol elkészíthették (KOSSACK 1995, 36). Az 1. (pl. Poroszló) és a 2. (pl. Polgár M3/1.) település típusban tehát egyaránt lehet számolni minőségi bronzmüvességgel, de nem zárhatjuk ki a 3. típusú telepeken sem egyszerű tárgyak öntését. 4. A MARGINÁLIS ZÓNÁK BENÉPESÜLÉSÉNEK PROBLÉMÁJA A késő bronzkorban a Kárpát-medence több térségében is megfigyelhető, hogy az emberi közösségek olyan földrajzi zónákat, tájegységeket vesznek birtokba, amelyek addig lakatlanok, kihasználatlanok voltak. A Dunántúlon a késő halomsíros-kora umamezős időszaktól kezdődően bontakozik ki a Bakony-hegység 300 méter fölé eső területeinek benépesülése (NOVÁKI 1979, 109). Ugyanez a jelenség figyelhető meg az Északi-középhegységben, ahol a Kyjatice-kultúra leletanyagát hátrahagyó csoportok behatolnak a hegységek belsejébe, erődített és magaslati telepek sorát hozzák ott létre a 400-900 méter tengerszint feletti magasságú területeken (NOVÁKI-SÁNDOm-MIKLÓS 1985, 84-87), ugyanakkor használatba veszik a korábban csak a bükki kultúra által használt karsztvidéki barlangokat is (KEMENCZEI 1984,41). Hasonló folyamatok tanúi lehetünk Erdélyben is. A Bihari-hegység belső területeinek addig alig ismert barlangjainak szinte mindegyikében meg található a BD-HA periódusba tartozó Igrita-kultúra leletanyaga, temetkezések vagy depók formájában (CHIDIOCAN-EMŐDI 1982). Nem sokkal 37 Bandi Gábor (BÁNDI 1982) és Ilon Gábor (ILON 1992a) dunántúli régiókra kidolgozott településhierarchia modelljei, amelyek gazdasági és politikai centrumokként működő erődített telepek és köréjük szerveződő erődítetlen telepek hálózatáról illetve központok, alközpontok és kistelepek egymásra épülő struktúrájáról beszélnek, az alföldi viszonyokra biztosan nem alkalmazhatóak. 38 Az Alföldön egyelőre nincs nyoma olyan méretű elosztó és szakosodott, iparszerü termeléssel foglalkozó központoknak, amelyekre példát Velem-Szentvidről, Celdömölk-Sághegyről ismerünk (CZAJLIK 1996, 174-178). később a Gáva-kultúra Erdélyi-medencében elteijedt változatának települései megjelennek a magasabb hegységekben, néha 1000 méteres magasság fölé is kitolva az emberi megtelepedés határát (VAS ILIÉV 1991).

39 A fenti folyamatokkal párhuzamosan az Alföld egyes területein is megindul az addig lakatlan és mezőgazdaságilag kihasználatlan térségek birtokbavétele. A települések az őskor korábbi szakaszaiban csak ritkán távolodtak el a nagyobb, állandó vízjárású folyók völgyétől, a Gáva-kultúra időszakában azonban bármely addigi időszakhoz mérten, jóval nagyobb számban települnek meg embercsoportok az árterületektől távoli, annál 2-5 méterrel magasabb, állandó vízjárásokban szegény, szegényesebb vegetációjú hátságok területén. Az árterülettől eltérő természetföldrajzi területekre való kirajzás jól nyomon követhető a Magyarország Régészeti Topográfiájának Békés megyei lelőhelyeket bemutató köteteiben és Hódmezővásárhely környékén. A Békés és Békéscsaba környékét feldolgozó topográfiai munkák során az őskori kultúrák közül a Gáva-kultúrának találták meg a legtöbb telephelyét, összesen 160-at.

40 A rekonstruált vízrajzi térképre felvitt lelőhelyek egyértelműen mutatják, hogy ez az első kultúra, ami a Körös völgyétől gyakran 810 km-re is eltávolodva intenzíven birtokba veszi a BékésCsanádi löszhát száraz, kedvezőtlenebb adottságú térségeit (MRT 1998, 21,3. térképmelléklet) (11. kép 1-2). Ez a terület folyóvízben nagyon szegény, vizet csak ásott kutakból, esetleg a hajdani Ös-Maros medrek helyén futó erek fenekén felfakadó talajvízből nyerhettek (BLAZOVICH 1985, 48-49; MRT 1998, 9). Hasonló a helyzet a szarvasi járásban is, ahol szintén a Gáva az első őskori kultúra, mely megkezdi a Körös árterületébe torkolló nagyobb erek mentén a kihúzódást a folyóvölgyből, a korábban csak elvétve lakott törmelékkúpra (MRT 1989, 3. térképmelléklet) (11. kép 3-4). A szeghalmi járásban is a Gáva-kultúra idején kezdődik meg Körös-völgyön kívüli, szikes, bizonytalanabb vízháztartású, magasabban fekvő területek betelepítése (MRT 1982, 4. térképmelléklet) (12. kép 1-2). 39 Átalakulás figyelhető meg kelet-európai steppe és erdössteppe vidéken is, ahol a Noua-Sabatinovka kultúrák kialakulásától kezdődően (BC-D) ugrásszerűen megnő a településsürüség és nagy, állandó telepek alakulnak ki a füves síkságokon is. Ehhez hasonló településaktivitás itt korábban csak a késő neolitikus CucutenTripolje-kultúra időszakában volt (SAVA 1998, 277). 40 A szerzők feltételesen ide sorolnak még további 51 .jellegtelen késő bronzkoriként" meghatározott lelőhelyet (MRT 1998, 21 ).