Dani János - Hajdú Zsigmond - Nagy Emese Gyöngyvér szerk.: MÓMOSZ I. (Debrecen, 2001)

Szabó Géza: Újabb eredmények és módszerek a Kárpát-medence késő bronzkori tárgyainak archaeometallurgiai vizsgálataiban

még gyakorlatilag réznek tekinthető anyag felhasználása esetén a megmunkálástól függően kb. 180 HB értékig terjed.

33 A vizsgált ötvözök közül a keménységet különösen az arzén befolyásolja kedvezően. Pusztán ón adagolása esetén az öntvény hűtésének sebességével jelentős mértékben tudják befolyásolni a keménységet. Lassú hűtés esetén az ón 14%-ra való emelése mellett is az eredeti keménység alig nő duplájára, míg gyors hűtésnél négyötszörösére is nőhet, elérve a 150 HB értéket. Természetesen hőkezeléssel ezt az anyagot is vissza lehet lágyítani bizonyos mértékig. A tárgyak hidegen, kalapáccsal való megmunkálásakor elméletileg a 14% körüli óntartalom mellett közel háromszáz HB értéket is el lehet érni.

34 Azonban a régészeti anyagban a tömegesen használt mezőgazdasági eszközök - sarlók, tokos balták - következetesen alacsony, pár százalékos óntartalma mellett az elméleti keménységi határ mindössze 180 HB-nál húzódik.

35 A hasonló összetételű, de megmunkált, hőkezelt bronzoknál a keménységi határ magasabb, 220 HB, de magas óntartalomnál meghaladhatja a 300 HB-t is,

36 bár Scott ezt a határt 12% óntartalom mellett csak 220 Hv-re teszi. Az urnamezős kultúra vizsgált dunántúli leletein mért értékek ezeket az adatokat minden kategóriában lényegesen alacsonyabb ötvözőanyagtartalom mellett is elérik, illetve számos esetben meg is haladják. Sőt, a területünkön általánosan elterjedt, hidegen kalapált bronz munkaeszközök éle a 126-168 Hv értékkel például meghaladja a ferrites vasból készített hornyoló véső 129 Hv, valamint a perlites és ferrites vassarló 171 Hv keménységét is.

37 Az egyik regölyi hőkezelt, megmunkált kés (17.) például 303 Hv keménysége meghaladja az egyik perlites és ferrites anyagú vasbaltán mért 269 Hv értéket és megközelíti a 0,93 % C-tartalmú acél 323 Hv keménységét is!

38 A hazai bronztárgyakon mért keménységértékek összehasonlítása az európai kutatás adataival és néhány vaseszköz használhatóságának mértékével különösen jól mutatja a dunántúli urnamezős kultúra fémművességének kiemelkedő színvonalát, az általa gyártott eszközök magas hatékonyságát. * 33 Allen-Britton-Coghlan 1970, 33-34 34 Scott 1991, 82 35 Allen-Britton-Coghlan 1970, Fig.l. 36 Allen-Britton-Coghlan 1970, 248-250 37 Scott 1991, 82 38 Scott 1991, 82 - Az eddigi kutatás adataiból kitűnik, hogy a mai országhatárok között a bronzkorban adottak voltak a bronzgyártáshoz szükséges természetföldrajzi tényezők. A geológiai tényezők közül a termésállapotú- és az érceiben előforduló réz, valamint az ón-, antimon- és ólomércek egyaránt jelen voltak. A régészeti adatok - a bányászszerszámokjelentős száma, a nagyméretű meddők, a salakhányók - hiánya azt bizonyítja, hogy hazánkban nem alakult ki jelentős ércbányászat és ipari méretű kohászat. A régészeti adatok egy része azonban arra utal, hogy egyes területeken, pl. a Mátrában, a termésállapotú réz, esetleg kisebb mennyiségű érc feldolgozásával is számolnunk kell. A velemi és a sághegyi műhely esetében bizonyítható, hogy rézkövet is feldolgoztak, s ez alapján feltételezhető, hogy ott az ötvözetek előállítására érckohászattal is foglalkoztak. Ez azonban a kárpát-medencei bronztárgyak összmennyiségét tekintve elenyésző volt. A bronzfeldolgozás szempontjából a kereskedelem révén a területünkre áramoltatott nyersanyagnak volt meghatározó szerepe. Különösen érvényes ez az urnamezös kultúra dunántúli területére, amely a ma ismert bronzkori ércbányák mindegyikétől meglehetősen messze esik. - A távoli kohászati központokból a területünkre került öntőlepények egy része a hatalmi központok közelében működő nagy műhelyekbe került. E műhelyekben az öntőlepényeket vagy a rézkövet tovább feldolgozva, ötvözve meghatározott összetételű, több funkció ellátására is alkalmas ingótokat készítettek, továbbá speciális ismereteket és felszerelést követelő tárgyakat, s nagy tömegben széles körben elterjedt egyszerűbb eszközöket is gyártottak. A kereskedelem révén ezek a tárgyak a szétszórtan elhelyezkedő urnamezős telepekre is eljutottak, ahol ezek egy részét közvetlenül felhasználták. A magasabb ötvözőanyagtartalmú ingótokból, s az alpi kohászati központokból beszerzett öntőlepényekből pedig a termelés mindennap használatos eszközeit gyártó kis műhelyek helyben készítették el a szükséges, egyszerűbb eszközöket. - A régészeti leletek és az ásatási megfigyelések alapján végzett kísérletek jól bizonyították, hogy a kisebb és nagyobb fémműves műhelyekben különböző típusú kohókat, és ezekhez eltérő eszközöket használtak. Ezekben az urnamezős kultúra településszerkezetéhez hasonlóan diffe-