Dani János - Hajdú Zsigmond - Nagy Emese Gyöngyvér szerk.: MÓMOSZ I. (Debrecen, 2001)

Szabó Géza: Újabb eredmények és módszerek a Kárpát-medence késő bronzkori tárgyainak archaeometallurgiai vizsgálataiban

renciált műhelyekben a különböző utakon be­szerzett alapanyagból az eltérő társadalmi kör­nyezet miatt különböző igények kielégítésére más és más tárgyakat készítettek. A nyersanyag és a központi műhelyek speciális szaktudást igénylő, az előállítás helyét, idejét, korát és módját illetően is eltérő termékek a kereskede­lem révén jutottak el a további megmunkálást végző helyi kovácsokhoz, vagy késztermékek esetében a felhasználóhoz. Ez a fémművesség minden területét, a nyersanyagforgalmat, a fél­kész- és késztermékek, illetve speciális segéd­anyagok beszerzését egyaránt átfogó, egész Eu­rópát behálózó kereskedelem már semmiképpen nem tekinthető egy szűk társadalmi réteg igé­nyeit kielégítő luxuscikkek távolsági kereske­delmének, hiszen itt ipari nyersanyagok nagy­tömegű, jól szervezett, minden részletre kiterje­dő, nagy távolságokat áthidaló kereskedelméről van szó. Megkönnyítette ezt a bronzeszközök tömeges elterjedése. A bronz újrahasznosítható­sága egyszerre biztosította ennek a fémnek a nagy és viszonylag állandó értéket, ami az álta­lános egyenérték szerepének betöltésére tartósan alkalmas áru, különböző, például karika, karpe­rec stb. formájú ingótok széleskörű megjelené­séhez vezetett a HA A időszakban. E sajátos, több funkciójú áru, az ingótok nyersanyag és pénzhelyettesítő szerepe egyszerre oldotta meg a helyi műhelyek ötvözőanyagokban bővebb nyersanyagszükségletét, és mint a tárgyak elter­jedése, mozgása mutatja, a pénzforgalmat is. - A metallurgiai vizsgálatok egyértelműen bizo­nyították, hogy a késő bronzkori tárgyak hasz­nálhatóságának növelésében elsődleges szerepe a megfelelő szövetszerkezet kialakításának volt - melyet az eddigi kutatás alig vizsgált. A me­tallográfiai felvételek tanúsága szerint az eszkö­zök felhasználása szempontjából a legmegfele­lőbb rácsszerkezet elérésére a ma ismert eljárá­sok mindegyikét alkalmazták (öntés, hűtési se­besség növelése-csökkentése, hideg-meleg meg­munkálás, hőkezelés). Ez a tény a tapasztalato­kon alapuló magas szintű anyagismeretet, a mesterségbeli tudást tükrözi. A mérhető magas keménységi értékek egyben azt is jelzik, hogy az urnamezős kultúra dunántúli területén előállított leletek európai viszonylatban is kiugró minősé­gűek voltak, esetenként megközelítették, sőt meghaladták a vaseszközök használhatóságát. - A bronztárgyak tulajdonságainak alakításában csak másodlagos volt az ötvözés a szerepe. En­nek ellenére - mint azt különösen a ráöntéssel készített tárgyak mutatják - jelentősége nem elhanyagolható. A mért adatok egyben azt is bizonyítják, hogy a késő bronzkori fémműve­sek képesek voltak nagy pontossággal behatá­rolni, alakítani az ötvözetek összetételét és ol­vadáspontját. Sőt, mint az a magyar kutatás szempontjából különösen fontos, a hiánycikk­nek számító ónt gyakran a keménységet azonos mennyiségben kétszeresen növelő antimonnal helyettesítették. - A legutóbbi átfogó metallurgiai vizsgálatok so­rán sikerült megfigyelni és rekonstruálni a késő bronzkori tárgyak anyagszerkezetének megvál­toztatására alkalmazott eljárásokat. Az új vizs­gálatoknak és a korábbitól eltérő vizsgálati mód­szereknek köszönhetően sikerült kimutatni a hőkezelt tárgyak felületén azt az ötvözőanyag­kiválást, amely a régészeti kutatások gyakorlatá­ban az 1950-es évektől tömegesen alkalmazott röntgenemissziós eljárások során következetesen mért látszólagosan magas óntartalomra magya­rázatot ad. Ezek a mérési eredmények különösen a magyarországi késő bronzkori tárgyak eseté­ben olyan magas óntartalmat mutattak, amely téves módon az ötvözőanyagok tekintetében las­san már az európai leletektől elkülönülő, külön kárpát-medencei csoportot rajzolt ki. E felvázolt csoport nem állt összhangban a metallurgiai tör­vényszerűségekkel, nem alkotott a készítés vagy a felhasználás szempontjából értékelhető logikus rendszert, és lehetetlenné tette a tipológiailag összetartozó hazai leletek reális összehasonlítá­sát a környező régészeti kultúrák tárgyaival. A régi, századfordulós és a legújabb, illetve a kor­rigált hazai adatok birtokában már kirajzolható az urnamezős kultúra széles területén az eljárá­sok tekintetében egységes hagyományokat mu­tató, de a nyersanyagellátás, a műhelyek műkö­dése és a készítmények szempontjából mégis számos helyi sajátosságra valló fémművesség néhány, a metallurgiai törvényszerűségekkel is összhangban álló jellemzője. - Az urnamezös kultúra fémművességének kutatá­sa során az évtizedek alatt felhalmozódott ada­tok, régészeti megfigyelések és a legújabb kuta­tási eredmények alapján a legfontosabb jellem-

Next

/
Oldalképek
Tartalom