Dani János - Hajdú Zsigmond - Nagy Emese Gyöngyvér szerk.: MÓMOSZ I. (Debrecen, 2001)

Gucsi László: A bronzkori speciális házikerámiák használatának kérdése

2. ábra Az agyagnak ezt a tulajdonságát kihasználva a stabilabb, tömörebb szerkezetű fazekat, minden nehézség nélkül bele lehet ültetni a nedvesebb, képlékenyebb palástrészbe. A fütőnyílást a palást formázásakor alakítottam ki, a szellőző lyukakat pedig a két rész összedolgozása után készítettem el. Végül a két fület illesztettem a helyére. A formázás 2-3 órán át tartott az edény méretétől függően. Száradás után az edények felületét folyami kaviccsal kifényeztem. (ILON 1996, 142) A fényezésnek esztétikai oka is van de elsősorban a kerámiák vízállóságának és tisztíthatóságának a szempontjából van jelentősége. Bizonyára az őskori társadalmakban élt embereknek is megvoltak a maguk higiéniai igényeik, valószínű, hogy az akkori „háziasszonyok" sem örültek annak ha az étel beleragadt a porózus szerkezetű agyagedényeikbe. Az égetés minden esetben olyan fatüzelésű kemencében történt, ahol az égetőtér nem volt szétválasztva a tűztértől. Ezzel a módszerrel 700-900 C° közötti maximális hőmérsékletet értem el. Az égetés után a kész kerámiákat elmostam, néhány esetben zsiradékkal impregnáltam, majd használatba vettem. 1995. augusztus 24-én az egyik hordozható tűzhelyben 2 liter tejből 30 perc alatt tejbedarát főztem. Az étel (többek véleménye szerint) ízletesebb és krémesebb állagú lett mintha fémedényben készült volna. Véleményem szerint ennek oka abban keresendő, hogy a kerámia hővezető képessége gyengébb, mint a fémeké, ezért az agyagedényben főtt étel lassabban és egyenletesebben melegszik fel, emiatt az alkotórészekben levő aromák feltehetően kisebb mértékben károsodnak. 1995. szeptember 7-én ugyanabban a hordozható tűzhelyben 2,5 kg szilvából lekvárt főztem. Ezzel egyidőben egy fazékban szintén 2,5 kg szilvából főztem lekvárt. A hordozható tűzhelyben 2 óra 5 perc alatt készült el a lekvár, a fazékban viszont 3 óra 45 percig főztem a szilvát, amíg ugyanolyan állagú nem lett, mint a másik adag. A lekvárfőzés alkalmával nyilvánvalóvá vált, hogy egy fazékkal szemben a hordozható tűzhely hatékonyabb, ugyanis ennél az edény típusnál a palást megakadályozza, hogy a tűz melege elszökjön. (3. ábra) A főzéshez szükséges időből is látható, hogy a hordozható tűzhely hőhasznosítása kiváló, kevesebb tűzifát is igényel, tehát a használata gazdaságosabb, mint egy fazéké és ez a tény a bronzkorban is fontos szempont lehetett. A főzési kísérletek során, szinte minden esetben egy kevés étel odakozmált az edények falára. Ezzel a jelenséggel a leletanyagban is gyakran találkozhatunk. 3. ábra A hordozható tűzhelyek kapcsán érdemes elgondolkozni azon, hogy a fazekakat önmagukban meglehetősen nehéz használni. Ha több órán keresztül kell bennük főzni, akkor nem elég egyszerűen parázsba állítani, hiszen az hamarabb elhamvad mint ahogy az étel elkészülhet. Tapasztalatom szerint állandó tűzre van szükség, amelyet kisebb gallyakkal kell időnként táplálni. Mivel a fazekaknak viszonylag kis fenekük van, ezért stabilitásuk érdekében célszerű teljes talppal egy sík felületre állítani. Ha ez a felület egyszerűen a talaj, vagy egy tűzhely tapasztása lenne, akkor az a nehézség adódna, hogy a tüzet körbe kellene rakni az edény körül. Az így rakott tűznek folyamatos táplálása meglehetősen nagy odafigyelést igényel, ami szinte kivitelezhetetlené teszi ezt a lehetőséget. Egy másik lehetőség az, ha az edényt alá támasztjuk kövekkel vagy tűzikutyákkal (hálónehezékekkel) ami a tűz egy helyen