Dani János - Hajdú Zsigmond - Nagy Emese Gyöngyvér szerk.: MÓMOSZ I. (Debrecen, 2001)

Gucsi László: A bronzkori speciális házikerámiák használatának kérdése

GUCSI LÁSZLÓ A BRONZKORI SPECIÁLIS HÁZIKERÁMIÁK HASZNÁLATÁNAK KÉRDÉSE A régészet egyik alapvető célja, hogy a rendelkezésre álló adatokból, hiteles képet alkosson a régebbi korokban élt emberek életmódjáról, szokásairól. Ehhez a munkához elengedhetetlen a használati tárgyak vizsgálata. A rajtuk megfigyelhető használatuk során keletkezett kopásnyomok, sérülések és a formai sajátosságok fontos információkat rejtenek magukban. Többféle műszeres és kémiai vizsgálatot alkalmaz a régészet ezeknek az információknak a megszerzésére, mindegyik vizsgálatnak megvannak viszont a maga korlátai. Most a vizsgálatok palettáját szeretnénk bővíteni kísérleti régészeti megfigyelésekkel.* A középső bronzkori teli-alkotó kultúrák házikerámiáin belül megdöbbentően nagy a változatosság. Ez a sokszínűség nyilvánvalóan azért alakult ki, mert a különböző kerámiáknak más-más rendeltetést kellett betölteniük. Az eddig felfedezett speciális típusok a következők: pácolóedény, parázsborító, szűrőedény, lepénysütő, hordozható tűzhely, halsütőtál, agyagkanál. Az itt felsoroltak közül ebben a tanulmányban csak a hordozható tűzhelyek készítése és használata során szerzett tapasztalatokkal foglalkozunk. Vizsgálódásaim első lépéseként, a kísérleti régészet módszerét alapul véve, a leletek használható másolatait készítettem el. A másolásnál törekedtem arra, hogy az alkalmazott eljárások a lehető legjobban megközelítsék az általunk ismert bronzkori technikai szintet. Az agyag bányászásához és feldolgozásához sajnos nem voltak meg a szükséges felszereléseim, így csak korongozáshoz előkészített (a bronzkorban használt agyag minőségéhez képest túlzott tisztaságú) agyaghoz tudtam hozzájutni. Annak érdekében, hogy az eredeti kerámia összetételéhez hasonló legyen a másolatok anyaga, az azokhoz használt agyagot kerámiaőrleménnyel sováA kísérletek a százhalombattai Régészeti Park területén folytak. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Poroszlai Ildikónak a kísérletek feltételeinek megteremtéséért. nyitottam. Ez az eljárás megnehezíti a repedések keletkezését, a száradás az égetés és a használatuk közben. (ILON 1996, 137) Hat darab hordozható tűzhelyet készítettem, ebből kettő a formázás során összedőlt. A négy megmaradt darabból három fazékkal egybeépített, egy pedig rostélyos típus volt, ez utóbbi az égetés közben eltörött, így csak a három azonos típusú edénnyel tudtam kísérletezni. A hordozható tűzhelyeket felrakásos módszerrel formáztam, oly módon, hogy előbb a fazékrészt készítettem el és csak ezután alakítottam ki a palástot. (1. ábra) 1. ábra Tapasztalataim szerint a két fél összeillesztése a legkritikusabb pont az ilyen edények készítése során. Ebben a fázisban dőlt össze a két említett darab is, mégpedig azért mert nem a fent leírtak szerint készítettem őket, hanem fordított sorrendben: a frissen elkészült (képlékeny) fazekat illesztettem a (bőrkemény állapotban levő) palásthoz. Az összedolgozás során a fazék alja nem volt alátámasztva és így az összeillesztéstől lefelé eső rész lógott az összedolgozáskor keletkezett felfüggesztési ponton, ennek eredményeként a fazék alja mindkét esetben leszakadt. (2. ábra) Ebből a két esetből okulva alkalmaztam az előbb leírt módszert, ahol a palást formázása közben (1-1,5 óra) a fazéknak marad ideje egy kissé megszikkadni. Ez a kismértékű száradás azért nagyon fontos, mert a nedves agyag a nyomást jobban elviseli, mint a húzóerők okozta feszültséget.