Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája (Budapest, 1989)

Írók, művészek, kritikusok Munkácsy Krisztus-képeiről

ötezer embert foglalkoztat. A falon keresztül, mint valami méhzöngicsélés, zúgott felém a vevők és elárusítók hangja, és én tudtam, hogy ennek a sok ezer embernek egy százaléka sem képes átesni olyan érzésviharon, amely engem boldogított. Amit odahaza számtalan reprodukcióban élveztem, aminek egy rossz lenyomata gyermekkoromban az ágyam felett függött, amivel vitatkozó kedvű éveimben leginkább érveltem a magyar festőművészet hatalmas volta mellett: Munkácsy két fönséges alkotását eredetiben láthattam, senkitől sem zavartatva, elmerülve olyan kábulatba, amit csak az alkotás órájában érez az ember."' REMÉNYI JÓZSEF: THE MUNKÁCSY ROOM. A HÉT. 1914. 753-754. „A megrázó drezdai feszület és grandiózus amerikai Pilátus-kép mellett lehangoló, szívet facsaró látvány az Ernst múzeumbeli kiállítás attrakciója, az Ecce homo. A bomlott, ernyedt energiák végső lobbanása ez a nagyméretű kompozíció. Gyötrelmesen rosszul megfestett tömegből itt is, ott is kivillan egy csodálatos erővel megkonstruált figura, a kaotikus tömeg zavaros összeverődöttségét helyenként egyenletes felépítés ritmusa oldja fel. Klasszikus építőmesterek roskadozó palotáira emlékeztet ez a kép, még romjaiban is nagyarányú, és a foszladozó szépségek a hatalmas tettekben megnyilatkozó teremtő akarás egykori erejét hirdeti." BÁLINT ALADÁR: MUNKÁCSY MIHÁLY JUBILÁRIS KIÁLLÍTÁSA. NYUGAT, 1914. 492. „Huszonöt évvel festette meg a Siralomházat, és soha festő ekkora tehetséggel, ilyen ifjan messzebb nem idegenkedett el korának fejlődő irányától, elhárítóbban ellentétbe nem állt vele, határozottabban nem szegődött a múlt és az öregség mellé nálánál... ami leginkább megkap és hatást kelt, a léleklátás és emberi sorsok átérzése: az elrendező és beállító képesség, amely azonban kevésbé a festőé, mint inkább a színpadi rendezőé: a színpadiasság és az élőkép dagadó előhivalkodásának valami barna-fekete szigorúságban a természetesség hatására való visszaegyszerűsítése. ... a vulgáris értelemben vett természetesség... végzetes vállalkozás... Ebben az irányban »fejlődött«: egyre nagyobb méretű képeken, magasabb fokon, több tudással, szóval mind mennyiségre több, mind minőségre jobb értékek feláldozásával igyekezett a lehetetlent megvalósítani. Megható és megrendítő, ahogy egész lelkét, eszét és életét az élőképnek áldozta... Amely útra a Siralomházzal lépett, azon logikus szükségszerűséggel kellett a Zálogházon, az Éjjeli csavargókon, a Miltonon, Krisztus Pilátus előtt ön, Golgotán, Mozart halálán ... keresztül a Honfoglalás és az Ecce homo katasztrófájához érkeznie." FÜLEP LAJOS: MAGYAR MŰVÉSZET. 1923. 124-129. „A tömeg zsúfolt, áttekinthetetlen rendetlensége, a túlzottan ágáló, gesztusokkal való hivalkodás, de különben is az egész mű, szinte gyatrán ható formai képzése arra vall, hogy festője ezúttal nálánál jóval gyengébb segéderők közreműködését vette igénybe. Lehetetlen, hogy Munkácsy, bármennyire beteg és fáradt volt már, ily jellegtelen, zamat és invenció nélküli formákat vetett volna vászonra." GENTHON ISTVÁN: AZ UJ MAGYAR FESTŐMŰVÉSZET TÖRTÉNETE. 1935. 130. „Elképzelése mintegy mezsgyéjén áll Krisztus istenségének és emberi mivoltának. Még a legrajongóbb istenhívő sem találhatott rajta kivetnivalót, de éppen úgy kielégítette azt is, aki csak emberfölötti embert tisztelt Krisztusban. Munkácsy Krisztusa átszellemült emelkedettségében méltó a legbuzgóbb hithez, míg egyszerű megjelenése mélyen emberi. Nem visel feje körül dicsfényt, ezt különben a régi művészet is gyakran elhagyta, de testi megjelenése mégsem egyszerűen emberi, mert csodálatosan átszellemült. Innét van az, hogy Renan és hívei, a francia ókatolikusok, az angol puritánok egyaránt lelkesedni tudtak érette. Munkácsy művének lelki tartalma igaz és őszinte volt." FARKAS ZOLTÁN: MUNKÁCSY MIHÁLY. 1941. 39. „A Krisztus Pilátus előttön nincs egyetlen ecsetvonás, mely a feszültséget és az izgalmat ne tolmácsolná." LYKA KÁROLY: MUNKÁCSY MIHÁLY. 1952. 18. „A végleges műről kevés jót lehet elmondani. A vázlatok és főleg a Krisztus-tanulmányfej mély kifejezésével ellentétben nem nyújt többet, mint egy hatásosan rendezett operai felvonásvég látványa. Vagyis éppolyan külsőleges tömegjelenet, mint a Golgota, annak ereje nélkül. Helyenként, egyes figurákon megcsillan Munkácsy ereje, főleg a képről készült részletfelvételeken, ahol nem zavar a kolorit ügyetlen, fagyos tónusa. Munkácsy frissebb pillanataiban maga sem volt megelégedve képével, s ha Kádár Gábor nem szorgalmazta volna, a mű nem jutott volna el a befejezésig. ... Az Ecce homónak tulajdonképpen nincsenek kompozíciós problémái: a dramatizáló géniusz munkálkodott itt, amely motívumokban és ellentétekben gazdagodván, az egész összefüggésére nem sok ügyet vetett." VÉGVÁRI LAJOS: MUNKÁCSY MIHÁLY ÉLETE ÉS MŰVEI. 1958. 244.