Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája (Budapest, 1989)

Egy válságos évtized (1887-1896) Az Ecce homo keletkezése és elfogadtatása

39. Munkácsy és Tisza Lajos Szegeden Az említett Ecce /íomovázlatot útnak indította az antwerpeni nemzetközi kiállításra. Ezt írta feleségének 1894 nyarán: még azt sem tudom, vajon a kiállítás belépődíja fedezte-e a kiadásokat, nem hiszem.

56 Ebben a helyzetben, a legmélyebb lelki válságban és anyagi bizonytalanságban mégiscsak elhatározta a harmadik Krisztus-kép, az Ecce homo nagybani kivitelét, az eddigiek trilógiává teljesítését. Az sem zavarta, hogy a téma iránti érdeklődés már nem a régi. Engedett Kádár Gábor, a nyomdásszá lett grafikus ösztönzésének, aki egy magyar társulatot, konzorciumot alapított abból a célból, hogy az Ecce homót vándoroltassa. Munkácsy még egyszer ki akarta próbálni erejét, s még az is elképzelhető, hogy a Feszty-körkép sikere élesztette fel munkakedvét - a romokból. A kép csodával határos módon készült el. A festő minden erejét összeszedve fejezte be trilógiáját. Krisztus modellje M. Antonikai volt, a zsidóké, farizeusoké kivándorláshoz készülődő lengyel; orosz férfiak. Vajon milyen belső és külső körülmények késztették arra, hogy az Ecce Pornóval, és nem a Feltámadás jelenetével zárja a trilógiát? Még annak idején, 1884-ben így írtak a magyar lapok: „most már új képre gondol, a feltámadásra, az eszme győzelmére".

51 S most a feltámadás, a győzelem elmaradt. Talán nem túlzás, ha kora két politikai eseményére utalunk: a Dreyfus-ügyre és a Szántó Kovács János-perre. Az előbbivel a francia újságok, s különösképpen Anatole Francé, az utóbbival a magyar lapok és feltehetőleg Tornyai János ismertette meg. Anatole Francé a nyolcvanas évek végén többször is megfordult Munkácsyék szalonjában. 1892-ben jelent meg Le Procurateur de Judée (Júdea helytartója) című novellája. Hősei L. Aelius Lamia és Poncius Pilátus, akik életük alkonyán találkozva felidézik egykori, Galileia provinciabeli élményeiket. Lamia emlékeztet egy „fiatal galileai bűbájosra"; „Jézus volt a neve, názárethi volt, s már nem is tudom, miért, keresztre feszítették. Emlékszel erre az emberre, Poncius?" - kérdezte. Pilátus válasza: „Jézus? Názárethi Jézus? Nem emlékszem." Azt azonban elmondta, hogy a zsidók gyakran kérték, követelték tőle „valamelyik szerencsétlennek halálát, akinek a bűnét pedig nem tudtam felfedezni, s akit éppen olyan bolondnak tartottam, mint vádlóit".

58 Anatole Francé ennek az ókori történetnek az elbeszélésével aktualizálni kívánt, kora égető gondjaira utalt. Nem véletlen, hogy e moralista író 1894-ben a Dreyfus-per legszenvedélyesebb harcosa, Zola társa lett. Részt vett az egyházpolitikai küzdelmekben, s közel jutott Strauss és Renan felfogásmódjához.