Sz. Kürti Katalin: Kiss Sámuel (1781-1819), A debreceni „Rajzoskola" első professzora (Debrecen, 1995)
A kor és helyszín: Debrecen a XVIII-XIX. század fordulóján
Fáy 1816-ban visszajött Debrecenbe, szenátor, majd 1822-ben polgármester lett. Kinevezésekor így jellemezték: „tudományos ízlését válogatott könyv-, kép- és pénzgyűjteménye eléggé dicséri". Ezt a Magyar Kurírban megjelent véleményt nemigen vették figyelembe a debreceniek, erre utal Balkay Pál Kazinczynak írt levele: „T. Fáy Úrtól úgy értettem, hogy nem tetszik neki Debreczen, még majd inficiállya azokat az embereket ott az ő aesteticiájával". Szentgyörgyi Józseffel rendszeresen váltott levelet Kazinczy másoltatás ("copizálás") és portrémegrendelés ügyben. 1814-ben pl. rézbe kívánta metszetni Bessenyei György arcképét Szentgyörgyi közvetítésével. Ezt írta neki: „Ha a kép Rakovszky ür kezében vagyon, kérni fogom Kiss Sámuel Grat, hogy azt számomra pasztellben copizálja". 1 A tudós orvos a tizes évek végére valóságos képtárat hozott létre Kármán János és ismeretlen festők műveiből. Példáját követte két veje, Böszörményi Vonza László és Péczely József is. Pár debreceni otthon falát díszítették még árnyképek, akvarell miniatűrök, nagyobbméretű olajképek, így a Beck, a Domokos, a Komlóssy, a Simonffy családnál. A századelőn csak Pestről jött katolikus kereskedőcsaládnak, a Rickleknek volt családi képtáruk. A nagy átlag életmódját és körülményeit jellemzik Balogh István sorai: „ ... a debreceni civistársadalom, a korabeli magyarországi városi, rendi polgársághoz viszonyítva szegénynek éppen nem volt mondható. A hazai polgárság átlagos szintjét meghaladó anyagi jólétből azonban sem a város külső képén, a lakóházakon, sem az egyes polgárok házának, lakásának, ruhájának, környezetének arculatán semmit nem lehetett észrevenni. Úgy tűnik, mintha belső igény sem lett volna a kényelmesebb, szebb keretek közötti életvitelre. A „cifrálkodást" a közfelfogás mélyen elítélte, a közvetlen életszükséglet kielégítését szolgáló házberendezésen túl a legmódosabb patríciuspolgárok hagyatékában sem bukkanunk luxustárgyakra, még aranyvagy ezüstékszerek, edények formájában sem, holott ezek még a tőke megőrzését is szolgálták volna. A fennmaradt bútorok a legszigorúbb célszerűség mellett valamiféle rusztikus reneszánsz formaelem továbbéléséről tanúskodnak. A korszak barokk művészetének Debrecenben nem maradt semmi nyoma. Lehet, hogy azért, mert ez a stílus a főúri világhoz és a katolikus 10. Zoltaí Lajos: Fáji Fáy János a könyv és műgyűjtő debreceni polgármester 1773—1833 = DMÉ. 1935. (Debrecen, 1936.), 129—143. Idézet KL. 3768. (XIV. k. 468.) és 2634. sz. (XI. k. 316.).