Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Bertha Zoltán: Mítosz és varázshit egy Tamási regényben

gyom." 36 S e megformálási elv érvényesülése valóban remekművé emeli a Jég­törő Mátyást. A meleg, bensőséges leírások, az emberek és az állatok életközeli, aprólékos rajza szerves összhangba kerül az elvont eszmeiséggel és hitnéze­tekkel; úgy, mint a mítoszban, a mitikus képzeletben, amelynek - ahogyan Cassirer is hangsúlyozza 37 - egyaránt sajátossága az univerzum, a kozmosz spiritualizálása és a szellemi tartalmak materializálása, így természet és tár­sadalom kölcsönös és folytonos egymásra-vonatkoztatása is. Az állatok testi, biológiai ábrázolása, mozgásaik és a vándorszellemtől kormányozott jótevő cselekedeteik megjelenítése megragadó esztétikai természetességgel történik, mint ahogy valóságos és rendkívüli képességeik egymásba simulása is mesei tisztaságú, hiszen a mesében is a saját fizikai alkatának megfelelően viselke­dő és segítő állat „reális természete lényének irrealitásával szépen mosódik egybe" 38 (Nagy Olga). S ez a fajta szépség is hozzájárul a mű esztétikai teljes­ségéhez, amelyről Féja Géza így ír: „Nagy könyv a Jégtörő Mátyás, Európa és Ázsia mély kultúrájából felpárázó álom, a magyar költői lélek friss hódítása, kerek egység, stilisztikai remek, vallomás az ember küzdelmeiről, harcról, és békéről épségben maradottakkal, sebesültekkel, halottal, a végén pedig fölsír egy csecsemő, az ígért kisded." 39 TAMÁSI Áron: Vadrózsa ága. Bp., 1967. 101-102. Vö. Jeleazar MELETYINSZKIJ: A mítosz poétikája. Bp., 1985. 63. NAGY Olga: Hősök, csalókák, ördögök - Esszé a népmeséről. Bukarest, 1974. 192. FÉJA Géza i. m. 90.

Next

/
Oldalképek
Tartalom