Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Erdélyi Zsuzsanna: Valahol Gagauziában

niuk. Ennek jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. A gagauzok ui. korábban nem rendelkeztek írásbeliséggel, ezért is maradtak el múltjukra, nyelvükre, irodalmukra vonatkozó kutatással, amit most igyekeznek bepótolni. Irodalmuk népi-szóbeli irodalom volt. Természeti adottságaikból kifolyólag főfoglalkozásuk a juhtenyésztés, szőlőmúvelés és kézműipar, ezenbelül a szőnyeg-, gyapjú- és a selyemszövés. A görögkeleti kereszténységen belül pravoszláv vallásúak, azaz a szláv liturgikus nyelvet használják szertartásaik során. A pravoszláv szó szorosan véve az orosz államvallás megjelölése. Semmi köze sincs a szláv népnévhez, mivel az ortodox szó tükörfordítása: prav(lj)=igaz, helyes és a szlava=dicsőség, hit jelentéssel, azaz igazhit. A J. A. Kapalótól kapott két szöveg népi imádság, imádságfunkcióban fönnmaradt nyelvi emlék. A filológia számára nagyjelentőségű, mert forrásértékű. A gagauzok ui., nem lévén írásbeliségük, szóbeli kultúrájuk által őrizték meg azt, amit más népeknél az írás rögzített. Egy-egy ilyen szöveg a múltba tekintés lehetőségét is magában hordozza az egyes szakkutatás számára jól kamatoztathatóan. A száj hagyományozó népi kultúra informatív-dokumentatív értéke megkérdőjelezhetetlen. Az archaikus népi imádságműfaj szövegállománya e kultúra megtartó erejét egyértelműen bizonyítja. Bizonyítja azt a részemről számtalanszor hangoztatott fölfogást, miszerint nálunk Magyarországon és az ugyancsak sokat szenvedett, kulturális értékeiket elvesztett kelet-európai népeknél, a szóbeliség őrizte meg letűnt irodalmunk alkotásaiból mindazt, amit szerencsésebb országokban az írásbeliség juttatott el korunkra. így őrizte meg a késő középkor szakrális közköltészetének több műfaji emlékét (passió-epika, Mária-siralom-líra, szent színjátszás stb.) a funkciója miatt archaikus népi imádságnak nevezett epico-lirico-dramatico jellegű szöveghagyomány. Fönntartója nemzedékeken át a krisztusi hit ereje, az üdvözülés vágya, a szövegek hordozta és az elődök is tanúsította szent haszon. Erre a tényre népi elnevezéseink is utalnak: hasznos ima, nützliches Gebet, történeti szinten: oratio valdé utilis stb. E hagyomány éltetője az ősök-elődök tudásának tisztelete, az irántuk való hűség, a „nagyanyánk kikövetelte tőlünk" - magatartása. Mivel e műfaj a késő középkori fölfokozott hitélet verbális megnyilatkozása, az érzelmek fűtötte vallásosság költői tükre, szövegállománya a múltra vonatkozó adathalmaz. Bármely nép hasznosíthatja, amely történelmi okok folytán nem, vagy csekély irodalmi emlékkel rendelkezik. Ilyen nép vagy népcsoport KeletEurópában bőven található. A kollektív memória megőrizte szakrális szövegemlékek irodalmi, nyelvészeti, valláslélektani, folklorisztikai stb. jelentősége vitathatatlan. Elemzésük során számtalan nyitott kérdésre kaphatunk választ, netán lehetőséget egyes fehér foltok berajzolására. Föltételezem, hogy azoknak, akik e sorokat olvassák, nem kell az archaikus népi imádság műfaját bemutatni. Megtettem a Hegyet hágék, lőtőt lépek kötetekben (1974, 1976,