Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Hamar Péter: „Apám sose beszélt erről a csécsi ünnepről”

akik a négy óra tájt befejeződő ebéd után kimentették magukat, és az esti program előtt távoztak? Az író tekintetét az ünnepség hangulata ideig-óráig elhomályosíthatta, de előbb-utóbb rá kellett jönnie, hogy itt nem írófejedelemmé avatásának szertartása zajlott, hanem a szokásos „nagy magyar áldomásé", a külsőségekbe burkolózó, a magyar kultúrfölényt hangoztató provincializmusé. Ami Csecsén történt 1929. június 30-án, abból Móriczra csak talmi fény vetült, az igazi nyertese a rendezvénynek a képviselő dr. Gaál Endre volt, aki talán nem játszott rá a „győzelemre", de mindenképp győztes volt, hiszen megmutatta a választóinak, hogy ő még egy Móricz Zsigmondot is vendégül tud látni és országos figyelmet tud vonzani választókörzete számára. Az ünnepélyt követő sajtóvisszhangból feltétlen ki kell emelnünk Nagy Endre cikkét,

27 amely július 16-án jelent meg a Nyugatban. (Szerzője nem teljesen önzetlenül kísérte el az írót a keleti végekre. Édesanyja Tiszaújlakon élt, és azt remélte, sikerül meglátogatnia, de mivel a formaságokat nem sikerült elintéznie, terve meghiúsult.) Az írás már a címével bizonyos távolságot teremt, és jelzi, hogy nem kíván beállni a lelkendezők sorába. Objektív, tehát lehangoló képet fest Csecséről, az ott élő emberekről, a faluban tapasztalható szegénységről és nyomorról. Érdekes módon Görömbey beszédéből idéz egy gondolatot („Ezer év előtt keresztény lett a magyar, de lelkében pogány maradt, egymást gyilkolta és a maga népét a jobbágyság gúzsába kötözte"), Móriczéból viszont semmit. Az író két nappal később már levélben reagál a Száraz riportra:

28 „Kedves Bandim, így sértettem én meg oly sokszor a falu érzékenységét, mint te most az enyémet... Csecsén nincs szegény ember. Mindenki olyan gazdag, hogy a gyereket se cselédnek nem adják, se fogadni nem tudnak cselédet. Minden család maga műveli a földjét." Vajon mit válaszolt volna akkor, ha ismeri Nagy Endrének a fiához írt, és már idézett levelét, amelyben kendőzetlenül számol be csecsei tapasztalatairól, nem igazodva a publicisztikai udvariasság követelményéhez. íme egy részlete: „Néztem a lovas daliákat, a fehérruhás lányokat, az egész ünneplő falut: csupa elkorcsosodott, fakó lerongyolt ember az emberi szépségnek minden nyoma nélkül. Nagyon sokan mezítláb voltak (vasárnap volt!) és még többnek sebforradással volt tele a nyaka, arca. Nem a fajnak, hanem a nyomornak a közös stigmája volt rajtuk." Móricz álláspontja érthető: Csecse mindig a „tündérsziget" volt és maradt számára. Elfogultsága 25 év előtti tapasztalatokra és a még korábbi, felhőtlen gyermekkori emlékekre alapozódott. A valóság azonban kegyetlenebbnek bizo27 NAGY Endre: Száraz riport - Móricz Zsigmond jubileumáról. Nyugat, 1929/14. 28 MZSL I. 300-301.