Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Hamar Péter: „Apám sose beszélt erről a csécsi ünnepről”

nyúlt, de ez az emelvény magasából kevésbé látszott, mint Nagy Endre számára, aki járt-kelt a faluban és szóba elegyedett a parasztokkal, Móricznak az az érve pedig ugyancsak féloldalas, amelyben arra hivatkozik, hogy esetenként ő is megsértette a falu érzékenységét, mert az igazság kimondása mindig érzékenységet sért. Szerencsére irodalmi munkásságában nem volt tekintettel erre a szempontra. Vajon gondolt-e arra néhány év múlva, mit írt Nagy Endre Csecséről, amikor Papp Mihály élete történetét hallgatta? Mozaikkockákban ismert volt már korábban is Móricz díszpolgárrá avatásának története, ezekből a teljes képet Margócsy József még 1979-ben összeállította. Az eltelt időszak több oknál fogva szükségessé tette, hogy néhány új mozaikkockát a képhez illesszünk, néhányat felcseréljünk, hogy a megfelelő helyükre kerüljenek, egyet-kettőt kicseréljünk, és a homályosakat letöröljük. Kockázat nélkül kimondható: az irodalomtörténet-írás Móricz életének ezzel a szeletével rendben van, számottevő vagy lényegesnek ítélhető kérdés nem adódik azzal kapcsolatban, ami Csecsén és körülötte történt 1929-ben. Reményeink szerint érzékelhető ebben a dolgozatban, hogy az irodalomtörténeti szempont mellett érvényesül egy személyiség-lélektani is. Arra kerestük a választ, miért hatottak nyomasztólag (utólag legalábbis) és hallgatásra kényszerítően Móriczra a feltárt események. Több okra, a leglényegesebbekre kitértünk, de említhettük volna például azt is, hogy bizonyára többet és mást szeretett volna megmutatni Simonyi Máriának gyermekkora kedves helyszíneiből, mint amennyit ilyen rövid idő alatt, a protokolláris szorítások hálójában egyáltalán megtehetett. Ekkor házasságuk, érzelmi kapcsolatuk még jól működött, s Móricz a szeretett asszony számára maradandó élménnyé óhajtotta tenni a szatmári utat, de érzékeny ember lévén bizonyára észrevette, hogy felesége másként éli meg érzelmileg a hosszú utazást, a szegényes környezetet, a rekkenő hőséget, amelyben végiggyalogoltak Csecse poros főutcáján, és a hosszú ceremóniát, mint ő. Tudjuk, hogy Simonyi Mária fegyelmezett asszony volt, akit nem kellett figyelmeztetni, hogyan viselkedjék, de férje bizonyára látta rajta, hogy idegenül érzi magát ebben a számára különös világban. Említhettük volna azt is, hogy nem sikerült maradéktalanul a megbékélés a Nyilas testvérekkel sem, akikkel az író kapcsolata rendezetlen volt. Régi családi viszály emlékét hordozták, amely Móricz szüleinek házasságára nyúlt vissza, és az ellenszenv afféle családi örökségként szakadt mindkét fél nyakába. Móriczban - a jelek szerint - több hajlandóság mutatkozott a megbékélésre, és az ünnepre való tekintettel (s lehet, hogy némi lelkészi meggyőzés következtében) a két rokon is felfüggesztette a haragot. Gusztáv az ünnepi ebédnél a rokonság nevében köszöntötte is az írót, majd a Nyilas-ház teraszán közös fényképezkedésre odaültek a masina elé hármasban, azaz látszólag rendeződött a kapcsolat közöttük, de Móricz az Életem regényében jelzi, hogy a későbbiek során hiába próbálkozott, soha egyetlen levelére sem válaszoltak.