Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Dankó Imre: Az Ady-fejfa sorsa

szített, elemezte a fejfák díszítésmódját, formáit és fej fa-tanulmányozás ai eredményeként több, esetenként alapvető jelentőségű, a későbbiek során forrásértékűvé vált tanulmányokat írt.

10 Zoltai Lajos mint muzeológus is közel került a fejfákhoz, pontosabban a debreceni fejfákhoz. Gyűjtötte is, rajzaiban többet megörökített. Vizsgálódásai előterébe a fejfák díszítésének, művészetének kérdései voltak. Hatása mindenekelőtt a debreceni kutatóknál, kutatásoknál érvényesült.

11 A debreceni fejfák az úgynevezett „csónakos fejfák" csoportjába tartoznak, tiszántúli fejfáknak is mondhatjuk ezeket. Mind a típusalkotás, mind pedig a díszítés miatt fontos része a kissé előrebukó, egyenlő szárú háromszög alakú, laposra gyalult fejrésze. A fejrész kizárólag a díszítés helye; a fejfa felirata a fej alatti, számára „oldalazott" rész. A fejfa általában, a debreceni fejfa pedig kizárólagosan reformátusságot és magyarságot fejez ki. Egyesek ősmagyar elemeket is feltételeztek, illetve feltételeznek bennük néhány ősinek ismert motívum (például a tulipán) előfordulása miatt. Az Ady-fejfaállítás kérdéseit feszegetve Ady Lajosról (1881-1940), Ady Endre öccséről kell még megemlékeznünk. Ady Lajosban, aki majdnem ugyanazon az úton indult el, iskolázott, mint bátyja, a „kisfiúban" bizonyára kialakult egyfajta kisebbségi érzés bátyjával szemben. Ady Lajos, a „jó kisfiú" sokkal inkább kötődött a családhoz; s ott is inkább édesapjához, mint édesanyjához. Ady Lajos a Szatmár-, Szilágy-széli kisnemesi apja és a nemzedékeken át „ároni családból származó édesanyja", valamint kiterjedt rokonságuk révén egyfajta „veretes magyar világban" élt, nőtt föl és állt értetlenül a változó világ megannyi, számára érdek- és értéktelen, zavaros körülményei közepette. Hihetetlen önbizalma volt (egy helyen Bölöni György említi, hogy gátlástalanul főispánságra is gondolt) és a végletekig, olykor bizony már ízléstelenül is, kihasználta bátyja hírnevét céljai elérése érdekében. Ady Endre feltétel nélkül, 10 ZOLTAI Lajos: Debreceni fejfák. Művészet a debreceni temetőkben. Debreceni Képes Kalendárium 21. évf. 1921. 73-78.; Művészet a debreceni temetőkben. Debreceni Képes Kalendárium 28. évf. 1928. 48-58.; A kálvinizmus és a művészet Debrecenben. - A debreceni temetők művészete. Debrecen, Városi Nyomda, 1928. 11 Vö.: SÁPI Lajos: A régi debreceni temetők és síremlékek. A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964. Debrecen, 1965. 151-190.; ZENTAI János: Fejfaarchívum Pécsett. A pécsi Janus Pannonius Múzeum Évkönyve. Pécs, 1967.; BALASSA Iván: A magyar temetők néprajzi kutatása. Ethnographia, LXXXIV. 1973. 225-242.; NAGY Dezső: A magyar fejfák és díszítményeik. Folklór Archívum 2. Bp., 1974.; DANKÓ Imre: Temetés, temetőink, a temetők művészete, valamint SÁPI Lajos: Régi temetők Debrecenben. In: SZÖLLŐSI Gyula (szerk.): Hajdú-Bihar temetőművészete. Debrecen, 1980. 79-107. és 171-227.; BALASSA Iván: A magyar falvak temetői. Bp., 1989. 58-68.; NÓVÁK László Ferenc: Fejja-monográjla. Az Arany János Múzeum Kismonográfiái 16. Nagykőrös, 2005.; KUNT Ernő: Kísérlet sírjelek népművészeti elemzésére. A miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 14. 1975. 104-112.; Temetők népművészete, Bp., 1982. és Temetők népművészete, Bp., 1983.