Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Ratzky Rita: „A lehullott csillag fennmaradt sugára”

dűl nem birsz tőlük egyebet, csak nevedet: de azt ne feledd el soha, hogy e név: Petőfi! Apád nagygyá, fényessé tevé; te legalább őrizd meg minden szennytől, minden folttól. Emlékül hagyom itt neked ez ide mellékelt hajat. Míg ereklyeként őrized, jele leend, hogy nem vagy méltatlan szülőidre; ha egykor nem birna becscsel előtted, égesd el és változtasd el nevedet, mert ha nem leend szent előtted apád, anyád emléke, ugy csak bitorlója vagy nevöknek; akkor csak vérök lenne a tiéd, de lelkök idegen maradna tőled. Legszentebb áldása anyádnak tegyen jóvá, boldoggá! Korai halála, 1870 után jó emberöltővel egy érzékeny költő, Juhász Gyula egy szonettben összefoglalta mindazt, amit Petőfi Zoltán szerencsétlen életéről gondolhatunk: A kis szobában, hol e verset írom, Lakott Zoltánka, a szép, bús gyerek, S merengett egy korai, messze síron, Hol apja alszik. Ó, hol is lehet? S borongott S. M. kisasszony szerelmén, S eszébe jutott Júlia anya, És fájt neki a titkos végtelenség Felé sugárzó örök csillaga. Borok és lányok mindhiába csalták Rövid mámorba; nyomta valami: Egy szent örökség roppant álmai. Ez ablakból kitárta vézna karját Felétek: élet, szabadság, halál, S már vitte gyorsan az Illés-batár! Felelősek-e rokonai (a saját élete értelmét is kétségbeesetten kereső, titkos boldogtalanságban élő anya, az oly sokáig önzetlen nagybácsi, Petőfi István, a szigorú, de könnyen félrevezethető nagyapa, Szendrey Ignác, a tudós-író másik nagybácsi, Gyulai Pál, Szendrey Marika, a nagynéni, akit mindenki, Zoltán is nagyon szeretett, a mostohaapa, Horvát Árpád, aki végül már a saját fiaival is csak üzenőfüzetben értekezett), akik mindannyian a maguk elképzelése szerint próbálták Zoltánka tanulását, pályaválasztását, életmódját irányítani: felelősek-e Petőfi Zoltán betegségbe, korai halálba siklott életéért? Ez