Nagy Pál - V. Szathmári Ibolya szerk.: A debreceni tímármesterség történeti emlékei (Karcag, 1997)

I. Történeti rész - Szűcs Ernő: Felszámolják a tímárműhelyeket

Az ügy pikantériája, hogy bár fellebbezés történt, ennek ellenére a rendőrség a szabadlábon védekező vádlottakat hat hónapra már is inter­nálta. Mindezt tette azzal a jelszóval: 'Amit az ügyészség nem tudott végrehajtani, megcsinálja a demokratikus rendőrség, hogy a gazdasági és társadalmi életre egyaránt káros elemeket kikapcsolja a közéletből". 15 Újabb ügyként tárgyalta a bíróság Barta József és Fazekas József tí­márok esetét, akik közül Barta 20 bakancs, Fazekas pedig 40 vásárolt marhabőrrel nem tudott elszámolni. 16 A feketézőket az Ipartestület ülésén a szaktársakkal is elítéltették. 17 Bár ezen az ülésen az is elhangzott, nem véletlen a feketézés. Az Anyag­és Árhivatal politikája helytelen, mert egyáltalán nem utal ki bőrt, így a mesterek kénytelenek a maguk és dolgozóik érdekében - akár engedély nélkül is - bőrt beszerezni. Alig néhány nap múlva, november 27-én újabb ítélet született. Ekkor Klein Albert kereskedő által feketén felvásárolt bőrök feldolgozóit ítél­ték el. A kereskedőt 149 bőrért 8 hónapra, Bereczki István és Piros Jó­zsef tímármestereket 4-4 hónapra, Kertész Ferenc tímárt pedig 3 hónap fogházra ítélte a bíróság. 18 Ugyanezen a napon egy hajdúböszörményi tímármestert, Molnár An­talt is bűnösnek mondták ki és félévi fogházbüntetést kapott. Esete azt igazolja, hogy a debreceni tímárok zaklatása korántsem elszigetelt je­lenség volt, hanem egy országos politika helyi megnyilvánulása, mely so­rán önálló iparosok, polgári elemek ellen indult támadás. Nem telt el egy hét, újabb tímár, Kállai József ellen emeltek vádat azért, mert 20 mázsa tehénbőrt vásárolt feketén. 19 A következő év elején azt közölte a Néplap, hogy Ungvári István Víg­kedvű Mihály utcai tímármestert ítélték el hat hónapi szabadságvesz­tésre, amihez pénzbüntetést és öt évi politikai jogvesztést is kapcsoltak, mert az általa beszerzett borkészletet nem jelentette be. 20 Még ez sem volt elég. Apárt lapja a bíróságoktól radikálisabb eljárást követelt a tímárokkal szemben, így Kiss László tímármester esetében is, akinél a budapesti rendőrség tartott razziát és bejelentetlen bőröket talált. A bíróság ezért felelősségre vonta, de az ügy körülményeinek tisz­tázása érdekében három héttel elnapolta a tárgyalást. Mindezekről a Néplap a következőket írta: "Követeljük, hogy a bíróság a közellátást és gazdasági életünk érdekeit veszélyeztető feketézőkkel szemben a legszi­gorúbban járjon el ... példaadó, szigorú ítéleteket hozzanak". 21 A tímárok zaklatása az 1949-es években is tovább tartott. Ez év már­cius 6-án nem csak Bacsó Jánost ítélték el, hanem két dolgozóját is (Eder Lajost és Antos Józsefet) akik segédkeztek a felvásárlásban. 22 Ugyanezen a napon ítélték el 3 havi fogházra Kéki Géza segédet is, aki "... nyers és kikészített bőrökkel manipulált."

Next

/
Oldalképek
Tartalom