Nagy Pál - V. Szathmári Ibolya szerk.: A debreceni tímármesterség történeti emlékei (Karcag, 1997)

I. Történeti rész - Szűcs Ernő: Felszámolják a tímárműhelyeket

Szűcs Ernő Felszámolják a debreceni tímárműhelyeket Feldolgozásunk egy nagymúltú debreceni iparág, a tímárság megszű­nését igyekszik felvázolni, melyhez elöljáróban feltétlenül szükségesnek tartjuk ezen iparág történetéről is szólni, mert létrejötte és felívelésének bemutatása méginkább érzékeltetheti az eltűnéséből eredő veszteség nagyságát. Enyingi Török János, Debrecen város földesura 1555-ből keletkezett levelében leírja: kétszáz esztendeje már, hogy a város bőrfeldolgozó ipa­rosai a régi királyoktól céhük létesítéséhez engedélyokiratot kaptak. Eb­ből következik, hogy a debreceni tímárok nemcsak a város, de az ország céhei közül is egyik legrégebbi, hiszen már 1355 körül rendelkeztek céh­levéllel. A korai alapítás nem volt véletlen, ezen iparág helyi fejlődésé­hez adottak voltak a körülmények. Kialakult a timsós-faggyús eljárást alkalmazó tímárok, illetve a nö­vényi cseres módszert követő vargák csoportja. Az előzőek a XIV. század­tól lábbelit nem készítettek, mindössze a különböző nyersbőröket dol­gozták fel. Az utóbbiak azonban a XVII. század második felétől éppen a lábbeli készítés miatt ellentétbe kerültek a csizmadiákkal, s miután eb­ből a küzdelemből vesztesként kerültek ki, így tevékenységük a XVIII. századtól egyre inkább a bőr kikészítésére, a tímármesterségre szorít­kozott, s ezzel városunkban a bőrcserzés egy iparágban, a tímárságban egyesült. 1 E mesterség folytatóinak száma gyorsan emelkedett, és a XVII. szá­zadi 88-ról (mesterek száma) a XIX. század közepére a segéderőkkel együtt (segéd, inas) már 300-400 fős tábort alkottak. Ezt az állandó fel­felé ívelést kissé megtörik az 1800-as évek végének, de méginkább az 1900-as évek eseményei. A második ipartörvény (1884. évi XVII. tc.) idején Debrecenben még 193 mester tart fenn műhelyt, ahol 19 segédet és 24 inast is alkalmaz­nak. AXX. század elején bekövetkező és hosszan elhúzódó gazdasági, majd politikai válság miatt azonban az I. világháború kitöréséig (1914) 26 mester adja vissza iparát. Ez a nagyarányú csökkenés csak részben ma­gyarázható a válsággal, illetve a politikai eseményekkel (darabont kor­mány), ugyanis az iparágra, annak kézműipari formáját gyakorló önálló

Next

/
Oldalképek
Tartalom