Nagy Pál - V. Szathmári Ibolya szerk.: A debreceni tímármesterség történeti emlékei (Karcag, 1997)

I. Történeti rész - Szűcs Ernő: Felszámolják a tímárműhelyeket

Szűcs Ernő Felszámolják a debreceni tímárműhelyeket Feldolgozásunk egy nagymúltú debreceni iparág, a tímárság megszűnését igyekszik felvázolni, melyhez elöljáróban feltétlenül szükségesnek tartjuk ezen iparág történetéről is szólni, mert létrejötte és felívelésének bemutatása méginkább érzékeltetheti az eltűnéséből eredő veszteség nagyságát. Enyingi Török János, Debrecen város földesura 1555-ből keletkezett levelében leírja: kétszáz esztendeje már, hogy a város bőrfeldolgozó iparosai a régi királyoktól céhük létesítéséhez engedélyokiratot kaptak. Ebből következik, hogy a debreceni tímárok nemcsak a város, de az ország céhei közül is egyik legrégebbi, hiszen már 1355 körül rendelkeztek céhlevéllel. A korai alapítás nem volt véletlen, ezen iparág helyi fejlődéséhez adottak voltak a körülmények. Kialakult a timsós-faggyús eljárást alkalmazó tímárok, illetve a növényi cseres módszert követő vargák csoportja. Az előzőek a XIV. századtól lábbelit nem készítettek, mindössze a különböző nyersbőröket dolgozták fel. Az utóbbiak azonban a XVII. század második felétől éppen a lábbeli készítés miatt ellentétbe kerültek a csizmadiákkal, s miután ebből a küzdelemből vesztesként kerültek ki, így tevékenységük a XVIII. századtól egyre inkább a bőr kikészítésére, a tímármesterségre szorítkozott, s ezzel városunkban a bőrcserzés egy iparágban, a tímárságban egyesült. 1 E mesterség folytatóinak száma gyorsan emelkedett, és a XVII. századi 88-ról (mesterek száma) a XIX. század közepére a segéderőkkel együtt (segéd, inas) már 300-400 fős tábort alkottak. Ezt az állandó felfelé ívelést kissé megtörik az 1800-as évek végének, de méginkább az 1900-as évek eseményei. A második ipartörvény (1884. évi XVII. tc.) idején Debrecenben még 193 mester tart fenn műhelyt, ahol 19 segédet és 24 inast is alkalmaznak. AXX. század elején bekövetkező és hosszan elhúzódó gazdasági, majd politikai válság miatt azonban az I. világháború kitöréséig (1914) 26 mester adja vissza iparát. Ez a nagyarányú csökkenés csak részben magyarázható a válsággal, illetve a politikai eseményekkel (darabont kormány), ugyanis az iparágra, annak kézműipari formáját gyakorló önálló