Nagy Pál - V. Szathmári Ibolya szerk.: A debreceni tímármesterség történeti emlékei (Karcag, 1997)

I. Történeti rész - Szűcs Ernő: Felszámolják a tímárműhelyeket

műhely tulajdonosokra egyre érezhetőbben nehezedett a bőrkikészítés gyáripari eljárása, azaz a bőrgyárak megjelenése. A debreceni tímáriparnak, az önálló mesterek számát tekintve, további visszaesését hozta az I. világháború. Ekkor ugyanis a fegyverfogásra alkalmas vállalkozókat behívták katonának, akárcsak alkalmazottaik jelentős részét. Itthon a nagyon idősek, illetve a nagyon fiatalok maradtak, s nem egy műhely vezetése a feleségükre hárult. Ez utóbbiak közül a későbbiekben többen özvegyi jogon gyakorolták az ipart. (Mikó Józsefné, Végh Ferencné)

2 Más esetekben a háború alatt meg is szűnt a műhely (Kiss Lajos, Madár üózsef, Nagy Sándor, Ormós Lajos, Szilágyi Géza) 3 Akadtak olyanok, akik fogságba kerültek, és csak több éves késéssel kezdhettek újból szakmájuk folytatásához (Fazekas Lajos, Kupai István, Szilágyi Lajos) 4 Többen megsebesültek, pl. Pikó József ötször, Kupai István háromszor, a sebesültek egy része olyan fokú sérülést kapott, hogy hadirokkanttá nyilvánították őket (Szilágyi Géza, Tóth Ferenc), Szilágyi István pedig hosszas szenvedés után 1934-ben belehalt a fronton szerzett betegségébe. 5 A tímárok soraiban végbement háborús veszteség azonban nagyobb volt az általunk ismertetettnél, mivel forrásainkban sajnálatosan csak az iparághoz tartozó mesterek egy negyedéről készült ilyen fajta kimutatás, így teljes képet nem adhatunk. A háború valószínűleg jobban megrázta a szakmát, mint ahogy azt az előzőek érzékeltetik. Az I. világháborút követően egy sajátos kettős hatás érvényesült. Az első években jelentkeztek mind azok az igények, melyeket a háborús évek visszaszorítottak. A megnövekedett kereslet kedvezően hatott az iparágra. Másrészről azonban az új országhatárok összeszorították a fogyasztói piacot, s a nyersanyag-beszerzés lehetőségei is csökkentek. A külföldről való beszerzés különösen nehézzé vált a sok évre elhúzódó valutahiány és a nagyfokú infláció miatt. 1921-ben már csak 89 mestert tartottak számon Debrecenben, sőt számuk 1929-re 76-ra apadt. A zuhanásszerű visszaesés még tovább tartott. Ennek okát elsősorban a város sajátos gazdasági életében találjuk. Debrecenben a vásárlók döntő többsége a mezőgazdaságból élt. A jó termés nagyszámú megrendelést, jó forgalmat biztosított a kereskedelemnek és iparnak egyaránt. A rossz termés pedig ennek ellenkezőjét. 1928-ban világszerte már pénzügyi problémák kezdtek jelentkezni, amit itt helyben egy óriási méretű fagykár is tetézett, mindez jelentősen visszavetette a vásárlóképességet, vele együtt a kereskedelem és az ipar forgalmát. Tovább súlyosbította a helyzetet az, hogy az 1929-ben bekövetkezett, 1933-ig tartó gazdasági világválságot követő két esztendőben (1934-ben és 1935-ben) rendkívüli aszály sújtotta a környék mezőgazdaságát. így