Nagy Pál - V. Szathmári Ibolya szerk.: A debreceni tímármesterség történeti emlékei (Karcag, 1997)
I. Történeti rész - Papp József: A tímárság élettere Debrecenben
kívül - többek között - a temető és néhány nemesi telek (Szeles, Vay, Bégány, Gilányi 9 ) maradt. Nehezen megválaszolható kérdés, hogy mi és mikor vezette a város tímárait ez újonnan beillesztett utcákra. Valószínű, hogy már az eredeti lakosok némelyike is gyakorolhatta a mesterséget, hiszen a már említett városi tiltás a boldogfalvi eredetű csizmák vásárlását is szankcionálni rendelte. A városrész utcái a múlt század első évtizedéig megőrizték a falusi "rendetlenség" állapotát. A Debrecenben tragikus rendszerességgel pusztító tűzvészeket követő "főnixi" újrakezdés építkezései addig itt sem változtattak a középkori utca-, és telekszerkezeten. 10 A város déli felén 1811. április 3-án tombolt tűzben a Szent Anna utca és a Varga utca környékével együtt Belsoboldogfalva egymás mellett szorongó, sok-sok épülete megsemmisült. Ezúttal azonban a város vezetése nem engedte a régi állapotokat újrateremteni. A városrendezés és a tűzvédelem szempontjai szerinti "regulázás" során felszámolták az eredeti településszerkezetet. Gondos mérnöki munkával párhuzamosan futó, egyenes utcákat jelöltek ki az eredeti girbe-gurba nyomvonal helyett 11 . Akimért telkeken pedig csak a tűzvédelem alapvető szempontjait kielégítő újjáépítést engedélyezték. A leégett városrészen az élet hamarosan visszatért a rendes kerékvágásba. Az újrakezdés gyorsaságát és szervezettségét bizonyítják a korabeli kéziratos térképek, amelyek már a pusztítás évében új cserző házak (színek), lakó- és egyéb épületek szabályos elhelyezését ábrázolják. 12 A rendezéssel kialakult városrész három fő utcája: Félszer Varga utca (1823/50-től Tímár utca): A nagyjából eredeti helyén kiegyenesített utca a Varga és Szent Anna utcákat kötötte össze, azokkal egyenlő oldalú háromszöget bezárva. A rendezés szerinti utcavonalat csak a déli oldalon alakították ki azonnal, de a telkek oldalhatára nagyrészt eredeti nyomvonalon maradt. Az északi oldalon csak később, új építkezések során igazíttatták az egyenes utcavonalhoz a házakat. Bárány utca (1897/98-tól Teleki utca 13 ): Délkeleti szélső utcája a területnek (illetve a városnak). Egyenes vonalvezetése párhuzamos az új sánccal és a Félszer Varga utcával. Északi oldalán szabályos nagyságú telkeket mértek ki. A déli oldal telkeinek végét az árkon belülre került temetőrész görbevonalú határa adta. (Az utcát "Temető sor"-nak is nevezték). 14 Egyebekben a házas ingatlanok az árokig, a későbbi Homokkert sorig (1926-tól Wesselényi utca 15 ) nyúltak. A temetőbe még "a te-