Nagy Pál - V. Szathmári Ibolya szerk.: A debreceni tímármesterség történeti emlékei (Karcag, 1997)
II. Források - Nagy Pál: Tímármesterek a Kisipari Szövetkezetben 1955-1980
megtartott gyűlésén pedig Papp Antalt választotta meg elnöknek, aki 1980. február 28-ig volt hivatalában, majd ezt követően Komlósi Imre lett a Bőripari Szövetkezet elnöke. A tímár részleg 1961. és 1963. között a szövetkezet egyik leggazdaságosabban működő csoportja lett. Jól képzett szakemberekkel rendelkezett, a termelést részleg bővítésével lehetett volna még tovább fokozni. Ehhez meg kellett oldani a faragógép javítását, nagyobb gondot kellett fordítani a gépek karbantartására, befejezni a felvonulási épületet, biztonságosabbá tenni az anyagtárolót, s meg kellett szüntetni, hogy a tímárok a szabad ég alatt húsoljanak. Értékelték a munkaversenyt is, tizenegy tímár pénzjutalmat és oklevelet kapott. Jutalmazták a bevezetett újításokat is, így Szilágyi László pénzjutalmat kapott a plasztikba való betű ráfestés kísérleti munkájáért. Újítást adtak be a tímárok a kutyabőrök zsírtalanítására is. A vezetőség hozzájárult továbbá ahhoz, hogy öt tímár a pécsi Bőripari Tudományos Egyesületi ülésen részt vehessen. Fazekas József lemondott részlegvezetői tisztségéről 1964-ben, helyette Fekete Gábort bízta meg a vezetőség. 1964. január 28-i ülésen Erdei László tímármester javasolta, hogy az elfekvő készletet csökkenteni kellene, meg kell oldani az egyes anyagok selejtezését, vagy értékesítését, a gépeket mielőbb zárt épületben kell elhelyezni. Észrevételezte továbbá, hogy az életveszélyessé vált faragóműhelyben nem lehet dolgozni. Az 1965. évben a tímár utánpótlás érdekében meg kellett oldani az ipari tanuló képzést. A szövetkezet jó munkájáért elnyerte a "Kiváló Kisipari Termelő Szövetkezet" címet. A tímár részleg tagjai közül jutalmazásban részesült Szilágyi László, Fekete Gábor, Domokos Gyula, Kovács Lajos, Fekete László, Erdei László. Felmerült az év során az is, hogy a jelenlegi tímár telep helyét a Mezőgazdasági Gépgyár fogja kisajátítani, emiatt a tímároknak a Vikár Bála utcai új telephelyre kell átköltözni. Ez - mint később kiderült -, végleg megpecsételte a tímár részleg további sorsát. 1966- ban a részlegnek megvásárolták a húsológépet, de üzembehelyezését akadályozta, hogy előbb fel kellett építeni az új műhelyt, továbbá a dolgozókat balesetvédelmi oktatásban kellett részesíteni. Ennek ellenére az 1966-os év is eredményes volt, a dolgozók igyekeztek mindent megtenni azért, hogy a részleg fennmaradjon. Az évzáró gyűlésen ismét jutalmazásban részesült több tímár dolgozó. 1967- ben a tímár részleghez 24 segédmunkást vettek fel, termelés két műszakban folyt. Sikerült a forgóhordót beállítani, a húsológép felszerelése viszont az 1968-as évre húzódott át. Javaslatként merült fel, hogy a szövetkezet vásárolja meg a Híd u. 10. sz. alatti üzemet. Az 1967. no-