Krankovics Ilona szerk.: Debreceni festett pergamenkötések (Debrecen, 2002)

Torma László: A pergamen készítéséről

A nyersbőrök állapotától nagyban függ az elkészült pergamen minősége. A legjobbak a frissen nyúzottak, azonban többnyire szárított nyersbőrök kerülnek feldolgozásra. A vérfoltok, ha nem vágták, nyúzták az állatokat körültekintően, többnyire megmaradnak, hibának számítanak. A szárított nyersbőröket két-három napig áztatni kell egy nagy csöbörben (I. tábla 1. és II. tábla 12. ábrája), hogy visszanyerjék hajlékonyságukat, puhaságukat, majd folyóvízben a szennyet lemossák. Ha némely bőr túl száraz maradna, a bakon (IV. tábla 1. és 4. ábrák) tompa késsel (pl. II. tábla 7. ábra) átdolgozzák. A zsiradékot is, amennyire lehet, el kell távolítani. Meszezéssel a bőrökön lévő gyapjút (juh) távolítják el. A meszet elegendő vízben oldják, hogy pép sűrűségű legyen, majd egy botra kötött ronggyal (I. tábla 2. ábra) a bőrök húsoldalát bekenik és bőrt-bőrrel összefektetik. Néhány napig állni hagyják, míg a gyapjú könnyedén lejön. Nyáron 5-6 nap, télen akár három hét is lehet. Ha a bőrök túl sokáig fekszenek a mészben, bemelegszenek és ez az oka, hogy a bőrök károsodnak. Érdemes megjegyezni, hogy a mésztej igen erős lúg, ezért ha nem elég óvatosan járnak el visszafordíthatatlan változásokat okoz a bőrben. Más szőrös bőröknél (pl. kecske, borjú) az egész bőrt beáztatják a mésztejbe, hisz ezt a szőrt nem lehet eladni, a gyapjúval szemben. Korábban a fahamu vízzel kilúgozott levét használták, egyes esetekben még előfordul (ld. a dob- és üstdobbőrnél). Szőrtelenítés előtt a meszet folyó vízben ki kell mosni a bőrökből, amennyire csak lehetséges. Mindenképpen marad benne egy kevés, amely azonban ez esetben szükséges. Más finombőrök készítésénél a mésznek nyoma sem maradhat, mert a bennmaradó mész keménnyé, rideggé teszi a bőrt. A mésztelenítőpácokkal távolítják el. Nagyobb szőrű állatoknál a szőr nagyját ollóval (IV tábla 2-3. ábra) levágják. A (tímár)tőkére (IV. tábla 1. és 4. ábra) fektetik, a szőrtelenítő késsel (II. tábla 7. ábra) letolják. Újra áztatják, öblítik. E folyamat hibája lehet, ha a szőrtövek bennmaradnak, vagy a kelleténél jobban megoldódnak. Előbbinél érdes marad a szőrtől, a másodiknál pedig nem elég sima, apró gödrök maradnak, mindkét esetben nehezen hántolható, csiszolható a bőr. Ameszezést lehet hosszabb áztatással is végezni, amelyet inkább borjúbőrnél, de más bőrnél is használnak. Barkas pergamennél, amely könyvek kötésére szolgál, éles falckéssel (II. tábla 7., 11., 15. ábra) távolítják el a szőrt, amennyire csak lehetséges, vigyázva, nehogy a barka megsérüljön. A kések általában több célúak, a szokástól, a fenéstől függ, hogy éppen mire használják Rámára (V. tábla ábrái) feszítenek minden bőrt húsoláshoz. A bőr szélénél körben a csücsköknél egy kis kő pecket ütnek át, amelyre egy madzagból hurkot kötnek. A tartós kötés érdekében a III. tábla 8. ábra a-b részein látható eszközzel támasztják meg a pecket és húzzák feszesre, majd a madzagokkal húzzák a rámára (V. tábla 1. és 2.ábra). A kifeszített bőrökből késsel kitaszítják a (meszes) vizet, erősen nyomva a szerszámot a barkára, úgy, hogy ne sérüljön. Vízzel újra kenik. A húsoldalhoz használt darabos krétát először összetörik, majd krétamalomban (I. tábla 3-4. és II. tábla 6. ábrája) nedves állapotban megőrlik, labdaformájúra szárítják. Ezzel dörzsölik be az erősen kifeszített bőrt, tompa késsel letisztítják, egyben a nedvességet is kihúzzák belőle. Ezt ismétlik, míg a vizet teljesen kinyomják. Újra krétázzák, nagyobb darab habkővel dörzsölik a húsoldalt, míg sima és tiszta nem lesz.