Krankovics Ilona szerk.: Debreceni festett pergamenkötések (Debrecen, 2002)

Torma László: A pergamen készítéséről

Következik a hántolás vagy másképpen faragás (falcolás). Ehhez nagyon éles kés kell (II. tábla 11., 15. ábra), amelyet gyakran fennek és egy acélon (II. tábla 9. ábra) egy oldalról meghúznak (az éle így néhány tized millimétert visszahajlik, így egészen vékony rétegeket lehet a felületről lehántolni). A legnehezebb feladat ez a művelet a pergamenkészítő számára, amelyet sokat gyakorolnak gyenge minőségű bőrön. A késsel a kaparás során igen vékony rétegekben vékonyítják a bőrt. A hulladékból finom pergamenenyvet főznek. A kész pergamen fajtájától függően (barkás-, félbarkás-, festőpergamen stb.) a barkának csak a kiugró dudorait, egyenetlenségeit faragják le, gyengébben, vagy erősebben. A művelet végén újra nedvesítik, egy kefével letisztítják. Ha a barkaréteget erősebben vékonyítják le, akkor még gyengén ecsetelik a felületet pergamenenyvvel, amibe szappant is tesznek, ettől sima lesz. Gyakran sárgítják a pergament, amihez varjútövis (Kreuzbeeren, Rhamnus cathartica) vizes főzetét használják. Ismerünk sáfránnyal, vagy cserszömörcével sárgítottat, halvány lila és zöldes színűeket is. Előbbit timsó+bíbortetű vagy krappgyökér, utóbbit réz, bronz + ammónia segítségével színezik meg. A pergamenkészítő, amennyiben száradás után zsírfoltot vesz észre a pergamenen, vízszintesre fekteti, a foltokat nedves mésszel keni be, amely a zsírt kiveszi. Már a mosáskor ügyelnek arra, hogy a bőrben minél kevesebb zsiradék maradjon, ezért többnyire szappangyökeret is használtak. A habkővel a még megmaradt egyenetlenségeket csiszolják le az előbbi munkafolyamat után a megkívánt minőségig. Különböző minőségeket használnak. A habkőre tapadt szenynyet időnként egy érdes homokkövön (III. tábla, 7. ábra b jelzéssel) lehúzzák. A csiszoláshoz munkapadot (III. tábla, 7. ábra) használnak, amit pergamennel borítanak és szőrrel tömnek ki. Több elkészült pergament együtt simára préselnek (VI. tábla), ezután adják el a mestereknek, könyvkötőknek, művészeknek. Az íráshoz azonban felszabják a pergament négyszögletes darabokra, mégpedig egész-, fél- vagy negyed ívekre. A felvágáshoz egy erős, sima tábla szolgál juharfából és egy fémvonalzó. Másik fa minta adja a méretet, e mellett vágják körül a bőrt éles késsel. Mikor a kellő mennyiség összegyűlt, ismét a már említett présbe (VI. tábla) kerülnek a lapok. Ekkor kész a pergamen. Az átlátszó pergamen készítésénél vékony, finom pergamenbőrt használnak. 24 óráig hagyják ázni tojásfehérje és méz (vagy fehér cukor) keverékében. Tiszta vízben mossák, rámára feszítik meghúzva, utána átlátszó firnisszel, például gyantából és terpentinolajból, átkenik. Az így kezelt pergamen oly átlátszó, hogy ablaküvegnek lehet használni. Újabb mód szerint a pőrét csak glicerinnel impregnálják, ez mosással eltávolítható. A dob- és üstdobbőr abban különbözik a többi pergamentől, hogy jobb ha nem mésszel, hanem hamuval keverve, vagy csak hamuval (vízzel átmosott, fahamu szűrt leve, hamulúg) szőrtelenítenek, ez jobb minőséget ad e célra. A kaparásnál, vékonyításnál nagyon kell vigyázni, hogy a felső réteget csak a lehető legkisebb mértékben szabad levenni. A dobbőrnek mindig erősebbnek kell lennie, mint az üstdobbőrnek. A festőpergamennek a rajzolók szívesen használnak borjúpergament, erősebb a ceruza rajza, mint papíron. Erősebben vékonyítják, jobban leveszik a bőr felső rétegét. Hiba, ha sárgul, amit a bennmaradt zsírnak tulajdonítanak. Nehéz elérni, hogy a rajzok vagy a festékrétegek ne váljanak le idővel, mivel a nedvességre reagálva a rostok hol megnyúlnak, hol