Bakó Endre: Debrecen, lelkem székvárosa (Debrecen, 2006)
Író és város szövetsége 1931-1944
olykor belevetette magát Debrecen múltja egy-egy korszakának vallatásába, amikor például Csokonairól rajzolt portrét, vagy jelenébe hatolt, amikor Oláh Gábor ellentmondásos karakterét próbálta megragadni, kudarcát diagnosztizálni. Ismerkedett a sajátos cívis mentalitással, de szépírói „növéstervéhez" nem kapott helyi témát, modellt. Vagyis nincs regénye, színműve, novellája, amely debreceni miliőbe ágyazódna. Ilyen a Csokonai-színmű lehetett volna, ha elkészül. Annál több meghatározó, olykor sorsfordító szellemi inspirációt, gyógyító biztatást, máskor kritikát, „ellensúlyt" tartogatott számára a kiterjedt és egyre bővülő debreceni kapcsolatrendszer, s nem utolsó sorban szereplési lehetőséget. A hatás kölcsönös volt: ő maga távlatos kezdeményezéseivel, érdekfeszítő szerepléseivel, vállalkozásaival megpezsdítette a helyi szellemi életet és hívek, nem félünk a szótól: rajongók népes csapatát tudhatta maga mögött. Foglalkoztatta olykor Debrecen, mint vidéki nagyváros, de csak a decentralizáció függvényében. Ebben a kérdésben maradéktalanul magáévá tette Gulyás Pál véleményét. Gulyással kölcsönösen hatottak egymásra, az ő intellektuális befolyásának persze nagyobb nyomatéka volt, vagyis e szellemi-baráti kapcsolat alakításában Németh vitte a prímet, de ő is vett át Gulyástól ideákat. Őrá utalt akkor is, amikor ezt írta: „Nemrégiben egy vidéki író mulatságos cikket szerzett erről a decentralizációról. A húszéves decentralizáció azt jelentette, hogy Debrecen, Szeged és Pécs s még néhány város kapott maga filé egy Kis-Budapestet. Nem elég hogy a maga fiait elvitte Budapest, még egy csomó közömbös budapestit is rárakott, hogy ezután azok legének Debrecen, Szeged. Mi e% a decentralizáció, ha nem hipercentralizáció? Csokonai mérlegiben az^ a néhány debreceni költő és literátor persze játszva fölüti az^ egész Tisza István Egyetemet; a valóságban azonban Debrecen élő géniusza egy kis iparos-intézeti tanár (...) Ha nem lenne a legjobb barátom, rég könyvet írnék Gulyás Pálról. Költőink közt az egyetlenről, aki tehetsége szívócsápjait egy magyar városba merte ereszteni, s a Hortobágy közepén nőtt s szívósodott a régi — sulyomkofáktól is tanuló — debreceni világpolgárok utódjává. ' z Ismeretes, hogy a Nyugat avatta íróvá, de az 1920-as évek végére a Napkelet vezérkritikusává nőtte ki magát. Mivel ő is pályázat útján robbant be az irodalmi életbe, a vesztegelő tehetségekre gondolva, 1928-ban vers- és prózai pályázat meghirdetését javasolta a Napkelet vezérkarának. Amikor a két legjobbnak ítélt verscsokor jeligés borítékját a Hartmann János, Németh László, Rédey Tivadar összetételű bizottság felbontotta, meglepődött, mert az egyik borítékból Juhász Géza, a másikból Gulyás Pál neve esett ki, s mindkettő címe Debrecen, Hajó u. 8. szám volt. A többfordulós verspályázat első díját ugyanis megosztva kettőjüknek ítélték. 3 (Az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy a fiatal Dsida Jenő, József Attila és a még szinte gyerek Weöres Sándor is pályázott!). 2 Németh László: Krónikák. 3 Összefoglaló pályázati jelentés. Napkelet, 1929. 13. köt. 148-149
