Bakó Endre: Debrecen, lelkem székvárosa (Debrecen, 2006)
Debreceni fogadtatása és kapcsolatai (1938-1944)
Ismeretes, ezt az esszéjét Szekfű Gyula felszólítására írta, hogy foglaljon állást az „asszimiláció" kérdésében. Röpiratában túllépett az asszimiláció pragmatikus vizsgálatán, a magyar szellemi fejlődést vette górcső alá, és a faji egység mítoszának jegyében átértékelte az újabb kor, mintegy százötven év magyar irodalmát, olykor meghökkentő minősítésekkel. Csak jelezzük, hogy a példátlanul széles hullámokat vető polémia során hallatta hangját Babits Mihály, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Féja Géza, Pethő Sándor, Szabó Zoltán, Szekfű Gyula, Lukács György stb. Természetesen nem maradtak távol a debreceniek sem, akik Németh eddigi munkáiról is véleményt formáltak többnyire egyetértően. Gulyás Pál Kállay Miklósnak, a Napkelet felelős szerkesztőjének a Nemzeti Újság 1939. július 9-i számában megjelent véleményével készült vitába szállni, de cikke egy kissé megkésett, ám a Napkelet lovagiasan helyt adott neki/ Gulyás az első hozzászólásokból igazolva látta, hogy „menyire kisebbségben van nálunk a mély-magyarság gondolat." O a végső dolgok tudománya, az eszkatológia felől kínálta a Kisebbségben értelmezését: csak a cél ismeretében van a dolgoknak értelmük. „Németh Lászlót csak az érti meg igazán, aki belehelyezkedik könyvének alapgondolatába, sőt még inkább az, aki pályajutását elejétől mostanáig figyelemmel kiséri. Nincs idő rá? Beszéljen a legújabb Tanú önmagáért? Nincs joga egy írónak, hogy követelje a folytatásnál a\ előzményt? Az átlagírónak tényleg nincs. A géniusznak igen. S a Tanúra a géniuszpecsétjét ütötte az idő. Merre halad a magyar szellem? Mi a célja a magyar irodalomnak? — ez Németh László pályafutásának alapkérdése, ezf a kérdést korrigálja állandóan, eg fölfelé ívelő-vonal irányában. Mi váltotta ki ezj a pályafutást? Mily gondolat volt az indulás startpisztolya? (...) A magyar irodalom alkata és az alkat mélyén tolongó rejtett erők: erről az alapkérdésről Németh azpta sem felejtkezett el. Valódi eschatológia irodalmi síkon. " Gulyás kérdéseket fogalmazott, de válaszai túlságosan elvontak vagy szubjektívek: )y A személyi érdek pályáját metszi a fejlődési érdek pályája. (...) Van egy aranyjánosi érdek és van eg Arany Jánoson átvonuló magyar epikai érdek. " (Ez utalás Kállay Miklós cikkének címére: Akinek Vörösmarty és Arany sem elég magyar, s egyben ürügy arra, hogy Arany Jánostól számon kérje a Kalevalát!) Máskor nem is keres érveket, csak minősít. Kállay ködösnek tartja Németh fejtegetéseit, íme erre a válasz: ,^4.kinek a Németh László féle 'ködök' iránt nincs fogékonysága, s nem képes a köd mögött fénylő világosságot észrevenni, az olyan számára örökre csukva marad a Kisebbségben. " Szerinte a magyar alaptermészet, a kisebbségi magyarság „komor történelmi realizmus, a végső okok fölötti állandó véres töprengés, egy folytonos filozófiai feszültség de víziókban, képekben. " Ezek azok az értékek, amelyek a mély magyarok műveiben megbújtak, s nem tudtak szétáradni, helyettük a kevésbé mélyek hatottak. Kállayval egyetért abban, hogy Németh ditirambikus hevülettel ír, de vele ellentétben nagyon logikusnak tartja gondolatmozgását, s éppen abban találja fogalma8 Gulyás Pál: A magyar irodalom végső kérdései. Napkelet, 1939. 193—199
