Bakó Endre: Debrecen, lelkem székvárosa (Debrecen, 2006)

Debreceni fogadtatása és kapcsolatai (1938-1944)

zásmódjának utolér/heteden varázsát, ahogyan a „tu\et és a fagyot égiszem keveri stílusába." Egy újabb fordulattal barátját a magyar irodalom orvosává avatja, aki „a tiltott meneteket, a szerkezeti hibákat, a sejtekké osztott ősvalakit, az ütemtagolódásokat" keresi. Kállay vitamódszerét úgy jellemzi, hogy Németh evolúciós szempontjaira mindig egy irodalomtörténeti dogmával felel, nomenklatúra vitává fokozva le a magyar szellem fogantatásának és reinkarnációinak nagy pillanatait. Mi kell itt elsősorban? — teszi fel az utolsó kérdést. A nagy lélek, adja meg az idealista választ, amiből minden más nemesség következik. S hogy a röpirat profetikus befejezését ellensúlyozza, odakanyarítja az általa legszebbnek tartott Németh-féle „Ady-definíciót", mint Németh irodalmi szemléletének magas, tiszta fokát: „Van egy pont, ahol legnagyobb felelősség és legnagobb felelőtlenség egybeesnek, s Ady az ő robbantó lényével épp ezj merte vállalni, minden katasztrófákon át, mégis a fajtája hasznára. " Juhász Géza tartalmában is vigasztaló könyvnek nevezte a majd száz oldalas röpiratot, „a magyarság legfrissebb helyzetértékelése szplal meg benne átütő erővel.

,fí Meglepő nyíltsággal jelezte a fasiszta veszélyt, s dicsérte Németh bátorságát, hog)

7 ebben a légkörben „mer, lát és kiált". „Zord olvasmány ez a vigasztaló könyv, s ha most némileg vitába szállok majd vele, nem a vigaszát akarom göngíteni, hanem ködét ritkítani egy kissé, hogy fokozzpm építő hatását. " Ezután Balassi, Zrínyi, Berzsenyi, Csokonai példájával illusztrálva tagadja, hogy elkallódott és nem hatott az az író, aki nem vált tömegcikké. „Hiába pusztított el Kazinczy mindenkit maga körül, mind él, akit elpusztított, s mind halott, akinek tömjénezett. " Második ellenvetése: Adyék győzelme nem deus ex machina-szerű volt, hanem szerves fejlődés eredménye, mert mindig volt alkotó és egy közönségréteg, aki és amely észlelte „fajtánk mély ízeit." Be kell azonban látni: „a legvakmerőbb és legeredetibb szellem is csak egyet léphet egyszerre." Ezzel Aranyt és Petőfit mentegette, akiktől Németh - erre Tóth Béla célzott leghatározottabban — Ady magyarságszemléletét kérte számon. Végső soron Juhász Géza nem értett egyet azzal, hogy a magyar irodalom története „csupa vonalszakadás", ellenkezőleg, még a belső megformálás tekintetében is éppoly teljes az összefüggés a felújulástól Adyig, mint tartalmilag. „Éppen ezért válik lehetségessé, mindkét területen Adyékkal a magyar igény győzelme. " Ellenvetései ellenére nem volt kifogása Németh „mély magyar" és „híg magyar" terminológiája ellen, sőt tanulmányát „tiszta hangú, elfogulatlan nemességű, tárgyilagos" írásnak minősítette. Gulyás Pál Joó Tibor jegyzetével is vitába szállt. A kitűnő filozófus, a szellemtörténet egyik legismertebb magyar képviselője, öncsonkításnak nevezte Németh Lászlónak azt az eljárását, ahogy az asszimiláció szemszögéből a magyar múltat, a magyar irodalom egyes képviselőit minősítette.

111 Különösen azt nehezményezte, hogy Németh László nemzeti imádságunk, a Himnusz költőjét 9 Juhász Géza: Kisebbségben. Németh László új könyve. Láthatár, 1939/7. 316- 320 10 Joó Tibor: Öncsonkítás. Jegyzet Németh László könyvéhez. Prot. Szle, 1939/7. 372—376