Bakó Endre: Debrecen, lelkem székvárosa (Debrecen, 2006)

Szemelvények, dokumentumok

hogy a gyűrű bezáruljon körülöttem, s egy új folyóirat megalakításának erkölcsi és anyagi biztosítékát megteremtették. Gulyás Pál neve a lap homlokán azt a morális tőkét jelzi, mely a Választ, létrehozta. (Válasz Ismertetés a Tanúban, 1934) Debrecen volt akkoriban az egyetlen hely, ahol a fiatal irodalom komolyan vehette magát. Az írók is azért utaztak le ide, hogy húsvér híveket láthassanak. (...) A kollégium diákszobáit látogatva, két Tanú-évfolyam is került elém, erősen szétolvasva, Debrecen átesett a Tanú-n... (Tanú évek) Debrecenben, amely mindig a lelkem székvárosa volt, késő este egy városalji kocsmába hívnak át: a társaság vezetője egy fiatal piarista, akivel három szóból megértjük egymást a Pest fejébe nem menő Habsburg és magyar katolikus vitában, a zsúfolt kis szobában rajta kívül a társadalom minden rétege: egyetemi hallgatók, munkások, egy protestáns teológus, egy szilaj arcú erdélyi költő s velünk jött egyetemi tanár — de eljár ide egy aktív katonatiszt is. (Magyar vidék, 1940) Tegnap délután kinn járt nálam Veres Péter. Azóta megfordultunk Palival a „vadmargaréta-dűlőn"; megetettem kétszer a kacsáimat, s milyen nyugodt vagyok máris. Emelkednek a szárnyaim, kiszabadultam abból a megaláztatásból, amellyel a méltatlan élet tapad az emberre. (Naplók, 1943) (...) Gulyás Pál a konferencia után még ott töltött velünk Földváron néhány napot. (...) A balatoni táj előtt szegény Bocskay-kertjét ócsárolgatta és becézte. Hol van ettől a Bocskay-kert. De azért ott is el lehet az életet tűnődni. A vége az lett, hogy oda kéne énnekem költöznöm: ott legalább vagyunk ketten a Cseresnyéshez. S akármennyire is rá is vallott ez a javaslat Palira, egyéni körülményeimet számba véve, nem látszott kivihetetlennek. (...) De Pali otdétén kívül új érv is szólt Debrecen mellett. Az előző télen fölkeresett Szabó Árpád, legfiatalabb professzoraink egyike, a Medve utcai rendelőben, s közölte, hogy a Debrecenben megürült magyar irodalomtörténeti tanszékre engem szeremének jelöltetni. Én ezt a Szabó Árpádot csak a Kerényi beszámolóiból ismertem, tanítványa volt, s ellenségekké lettek. (...) Bár meglepett, csak a hányatott lelkiismeret szép felbuzdulásának vettem az ajánlatát. Néhány hét múlva azonban az a kis társaság ismételte meg, amely a Cseresnyést kérte az Exodus Kiadónak. Karácsony — ő már komolyabb hatalom volt Debrecenben — most, hogy a szárszói konferencia után az állandó Szárszó ügyében levelet intéztem hozzá, szinte