Bakó Endre: Debrecen, lelkem székvárosa (Debrecen, 2006)

Szemelvények, dokumentumok

konkrété írta, készüljek én most csak az irodalomtanárságra. A naplókból látom, s magam is úgy emlékszem, hogy én ezt a lehetőséget nem vettem komolyan, sokkal jobban ismertem (s ha elfeledtem volna, a Cseresnyés-ügy frissében mutatta) ellenségeim erejét. De azért belementem, s játszottam az ábrándképpel... S egy katedra benn a városban milyen szép dépendance táplálója és táplált] a lett volna a Cseresnyésnek kinn a Bocskayban. A háború persze vége felé rohant, s hozta - kivételes szélcsendjük után — a vihart. De ha nem hozta is: a körülöttem tomboló indulatok is elegek, hogy ez a varázssziget létre ne jöhessen. Viszont a létre nem jövés is több mint a meg nem próbálás, s miért ne állna ott az én üres katedrám is emlékeztetően, s ítéletül egy nemzedék szívébe, mint az enyémben a Babitsé vagy a Szabó Dezsőé. A sok tervezés közveden eredménye az volt, hogy ezen a nyáron az Iszony-folytatásokon kívül semmit sem dolgoztam. Annál többet utaztam. (Bocskay-kert) (...) A másik út, amely emlékezetes marad, a debreceni volt. A nyári egyetemre hívtak meg, de hogy ott miről beszéltem, nem tudom már, az igazi úti cél nem is ez volt, hanem a főnixként feltámadt Cseresnyés lehorgonyzása a hadházi homokban. Gulyásék írták, hogy Bocskayban valóban van eladó bírtok: 2000 öles szőlő és gyümölcsös, a közepén jobb időkre emlékeztető nyaralóház, ólakkal, vincellérlakással (...) itt találkozhattam a nyári egyetem egyik előadása után utolszor Móricz Zsigmonddal (...) A debreceni kirándulás után odahaza még jobban kiéleződött a világnézeti küzdelem. (...) A Weszprémi-szőlőt azonban a bombák s a számomra igazán pórtolhatadan csapást jelentő gyász ellenére is megvettük, sőt néhány hét múlva egy kis felavató ünnepélyt is tartottunk az új birtok udvarán (...) De azt az érzést, amelyet itt kipróbáltam (s amelyről úgy hittem, hogy a nemzet, vagy ki tudja, az emberiség helyett érzek), többre tartottam mindenik könyvnél. Ürömöt ebbe az érzésbe egyelőre két dolog csöppenthetett; Debrecenben megvolt a professzorválasztás, s én persze elbuktam; Kerecsényi Dezső, különben értelmes s hamar elhalt tudós került a helyemre. A bukás alkalmával nemcsak Gulyás Pali írt egy kedves, végleg magához ölelő verset - Prof. Németh Lászlóhoz, de Illyés is szükségét érezte, hogy a Csillag-ban a választók és Debrecen megrovásával kárpótiást szerezzen. A kudarc valójában korántsem bántott úgy, mint barátaim s ellenségeim hitték; végül is ez a katedra nemcsak új bűn, de csapda is lett volna az elkövetkező igazoltatások idején, az utókor szemében meg én nyomtam e bukással rá nemcsak az elutasítóra, hanem az egész kortárs Magyarországra a bélyeget. A bukás inkább a körülményeiben volt bántó. Még az a professzor is tartózkodott a szavazástól, (állítólag Szekfű rendelte fel ad audiendum verbum), aki a pályázásba beugratott. Mellettem