Bakó Endre: Debrecen, lelkem székvárosa (Debrecen, 2006)

Szemelvények, dokumentumok

lesz. Minél súlyosabbak leszünk magunk, annál közelebb csúszik felénk e szövetség súlypontja s minél nemesebb szerephez jutunk e szövetségben, annál szabadabban bontakozhat ki nemzed erőnk. Határainkat befolyásunkban kell kitágítanunk: ez az igazi revízió. A mai magyar kormányzó réteg alkalmas-e a magyarságnak erre a „sorsbaállítására"? Nem. Lehetnek használható tagjai, de az egész réteg, erkölcse és közszelleme miatt jövőnk legnagyobb akadálya; egyeden mentsége, hogy ami ma felválthatná, semmivel sem különb. Ez a réteg magával hozta, ősein át még, az uralkodás tudományát, de nincs magasabb értelme uralkodásának. Tud sarkantyúzni, de nem tudja, merre nyargal. Jövőtlenné tette politikánkat s túlságosan megtanulta ahhoz a hatalom élvezetét, hogy az önuralomra példát szolgáltasson. Miben bízhatnak, akik helytállásra erőltetik a magyart? A lappangó jobbakban és a magyar nép aránylag érintetlen tömegeiben. Az utolsó harminc év mozgalmai átjárták a magyar érzésű művelteket is; ez a réteg már nem néz olyan széles ökör-homlokkal felénk; az agyakban benne van a kovász, a munkásságtól a hatalom részeséig mindenütt vannak cserélt lelkek s csak a meghunyászkodás és a megfelelő mozgalom hiánya az oka, hogy a máskép gondolkozók rétege, a lappangó új nemesség, vagy akiket az új nemesség magával ránthatna, mint igényt tartó réteg még nem jelentkezett. Ha ez a réteg magára talál, bele tud öltözködni egy szigorúbb erkölcsbe s megkezdi a maradék népi erők kiaknázását: a csoda megtörtént, a magyarság fennmaradt. Mi történik, ha feladatunknak nem felelünk meg? Terveinktől ellepetten, elgyengülve várjuk, hogy mit kezd velünk a más népek sorsa. Valamelyik nagy nép gyarmatbirtokába olvadunk be? Szomszédaink darabolnak fel, hogy egységüket védjék? Vagy egy internacionalista néptestvériségnek leszünk osztjákjai? Mindegy. „Korszakok tűzdühe nem edzett s fölolvaszt a világ kohója s elveszünk, mert elvesztettük magunkat". (1933. október 31.)