Nyakas Miklós: A bihari kishajdú városok története (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 5. Debrecen, 2005)

A hajdúk letelepítése és a második hajdúfelkelés

rántsem a hajdúvitézek és a vármegyei nemesség „belügye" volt, hanem annak széles nemzetközi vetületei is voltak; mindenekelőtt a Török Birodalom és a Habsburg-birodalom között, de szerepet játszott a Habsburg-ház bel viszályában is. Ebből adódóan aztán a hajdúkérdés megoldása valamennyi érintett fél elsőrendű érdeke volt. A hajdúfelkelés programját minden jel szerint elsősorban a protestáns prédikátorok, mindenekelőtt Foktüi Máté szikszói prédikátor fogalmazta meg, aki Komáromy András szavaival élve „mint apostol járt-kelt közöttük, velük tűrt, velük szenvedett; s nemcsak a szószékről lelkesítette, buzdította őket, de tulajdonképpen ő adott irányt az egész mozgalomnak s tanácsa után indultak a vezérek."

187 S ha ezt a megfogalmazást ebben a formában kissé végletesnek is érezzük, az kétségtelen, hogy a felkelés ideológiájának kialakításában a protestantizmus fontos szerepet játszott. Az igazság az, hogy pontosan nem tudjuk, mit sugalmaztak a prédikátorok s mi volt a hajdúvitézek sajátja, éppen azért a történeti kutatásra e téren még feladatok várnak.

188 Mindenesetre úgy tűnik, hogy a hajdúkon esett jogtalanságok felsorolása mellett szereplő nemzeti és vallási sérelmek a protestáns prédikátorok szorgalmazására kerültek be a hajdúk követeléseibe. A fegyveres összecsapást elkerülendő 1607. december huszonkilencedikén tárgyalások kezdődtek a hajdúk és a magyar rendek között, amelyet a hajdúk részéről Nagy András hajdúgenerális vezetett, míg a rendek részéről Homonnay Bálinttal az élén egy tizenöt tagú küldöttség. Az Ináncson folytatott tárgyalásoknak külön érdekessége volt, hogy a hajdúk immár nemcsak saját sérelmeiket emlegették, hanem kifejezetten rendi jellegűeket is, így például egy nemzeti király választásának a gondolatát. Jelöltjük Homonnay Bálint volt! Azzal is fenyegetőztek, ha Homonnay nem vállalná el a királyi koronát, maguk közül emelnek „bocskorost" a magyar királyi székbe. Nyilván Nagy Andrásra gondolhattak. A tárgyalásoknak azonban csak egyetlen kézzel fogható eredménye volt, ötven napos fegyverszünet a szemben álló felek között.

189 A küzdelem ekkor már nemzetközi méretűvé szélesedett, s az üggyel a Komáromy András: Levelek és akták az 1607/8-ki hajdúlázadás történetéhez. Lm. 72. Az újabb történeti irodalom részletezését lásd Rácz I. i. m. 73. ' Mindenesetre a hajdúkövetelésekben, különösen az első időszakban a protestantizmus ügye állandóan visszatérő probléma. 1 Majláth B. i. m. 31. old. „Kívánjuk azt, hogy Homonnay Bálint uram a magyarországi fejedelemséget fölvegye, abban bizonyos lévén, ha föl nem veszi, mi általán fogva bocskorost emelünk fejedelemségünkre."