Bakó Endre: "Magyarok Mózese, hajdúk édesatyja" (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 4. Debrecen, 2004)

Emlékezés a fejedelemről és tetteiről

hajón el lehessen érni az óceánt. Hol vannak a darabontok, tornák, merre a zenészek szállása...? Kinek a madrigálját énekelték utoljára...? Mantuából hozták a kottafüzetet. Kegyelmes Vincenzo herceg küldte el Zsigmondnak azt a kötetet, melyet zenemestere az ő tiszteletére komponált... Szegény, bolond Zsiga, talán még császár is akart lenni a visszafoglalandó Konstantinápolyban... Itt volt a kert... a bástyák, s a falak elfogták előle a szelet, majdnem olyan volt, mint ahogy az itáliai parkokról meséltek.... sok-sok virág, szeszélyesen nyírt bokrok, csak pálmák hiányoztak... Itt álltak azon délelőttön... itt... ehhez a reves csonkhoz (akkor hatalmas platán volt) támaszkodott Zsigmond, Jósika, Csáky, talán még Kornis, itt álltak... amikor kinézett az ablakon Krisztierna, nevetett. A nap sütött, integetett ura felé... s mondja az a szerencsétlen Jósika: most próbálja meg nagyságod... felvillan kanmosolya...mavf. Férfiember ezerszerte szemérmesebb test dolgában, mint a parázna, ledér asszony szájak. De ezen az egyen, ezen a konszummáción esetleg akkor Erdély sorsa forgott... talán az egész nagy keresztény respublika szerencséje. Ha akkor... sikerül... ha Krisztierna magzatot fogan méhében, ha... A nagyúr ott áll a leégett, meztelen gyökerekkel haladó öreg platán előtt. Miért kellett felbontatni Zsigmondnak a házasságot? Miért nem élhetett együtt a szent asszonnyal, mint „cum sorore". Amikor megküldték Bocskainak Itáliából Castiglione úr könyvét az Udvari Emberről, melynek minden oldalát Zsigmond felkérdezte tőlük, Genga sokat beszélt Urbinóról. Az ő nagyapja udvari festő volt, a herceg számára készültek legszebb képei. Apja mesélt ama nevezetes Elisabetta hercegasszonyról, akinek Castiglione udvarmestere volt. Ez a hercegnő is József-házasságban élt urával, a béna herceggel, akitől egy hűdés fiúkorában elvette a férfierőt. Nem panaszkodott, nem lázadt, nem kért a pápától diszpenzációt. Leélt egy életet vele, szerette, vigasztalta férjét. Ha megtehette urbinói Elisabetta, miért nem tartott ki Krisztierna? Mit csinál otthon, Grazban, a fejedelemasszony? Evek telnek, fák hullnak, leveleikkel együtt, mint ez a platán, s nincs híre róla: múlt éve jött arra egy német kapitány, betért Szentjóbra, csak úgy odavetve mondta: Grazban látta, vasárnap, templomban, még mindig tetszetős. Nem volt apácaköntös rajta. Mióta Hajmássy Kata örökre búcsút mondott urának, szabad a keze, ahogy özvegyembernek. Nemegyszer gondol arra: ha fejedelem lehetett volna Erdélyben — őt soha nem kosarazta volna ki Krisztierna, mint ahogy tette a szegény bíborossal. Kezük egyben volt, mátkacsókot adott