Bakó Endre: "Magyarok Mózese, hajdúk édesatyja" (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 4. Debrecen, 2004)

Bocskai István alakja a magyar szépirodalomban

kai Istvánról c. patetikus költeményét, amelyben kellőképpen megemlékezik a hajdúkról. „Ki volt a hajdúk legendás népe?" - teszi fel a kérdést, s a választ a fülbemászó verszenére bízza: „Jöttek az erdők zordon öléből, / Dúvadok közül, zsombikos rétről. / Nincstelenségben hol bújdosának, / Árva fiai árva hazának. / Kirablott tanyák földönfutói / Bécsnek fejére villámot szórni. / S követték mind, mind Biharnak hősét, / ott virult ki a hajdú-dicsőség! / Álmosdnál fénylett győztes acélja..." S így tovább. A bécsi béke háromszázados évfordulóját Debrecen városa és a Tiszántúli Református Egyházkerület méltó módon készült megünnepelni. Kiss Áron püspök a nagyváradi református tanítóképző intézet igazgatóját, Sáfrány Lajost bízta meg, hogy állítson össze Bocskai emlékére, iskolai használatra egy füzetet. „Költészetünk mezejéről alkalmi verseket nem szedhettem, mert nagy Bocskaynk nemes alakjával gyermekeknek való vers nem foglalkozik... Egy szorosabb értelemben vett alkalmi vers írására főtisztelendő püspök úr Szabolcskánkat, mint legilletékesebbet kérte fel; de ő betegsége miatt, erős vágya dacára sem tudott verset küldeni. így aztán én magam írtam az utolsó sürgető percekben olyat, amilyen az én gyengeségemtől telt."

5 A vers valóban gyenge, de írója mentsége, hogy bevallott célja a didaxis volt, s annak megfelelt. Lampérth Géza különösen szívügyének tekintette a Bocskai-kultusz ápolását. Nyílván kapcsolatban állt Debrecennel, mert már 1906 május 22-én megjelentette versét a Debreczen c. lapban. Ez a költemény is epikus hangvételű, elmondja a Bocskait harcra mozgósító okokat, de annyival több benne a pszichológiai empátia, mint a többiben, hogy erőteljesebben érzékelteti a hős őrlődését honszerelme és királyhűsége között. Eszmeisége azonban megmarad az eddig ismertetett költemények medrében. Lampérthnak más versében is feltűnik Bocskai, s 1920-ban megjelentetett egy kis füzetet Bocskai és a hajdú vitézek címen. A Csokonai Kör Bulyovszky pályázatát Vályi Nagy Gusztáv, a tragikusan elhunyt fiatal költő nyerte Énekek Bocskay korából c. kurucos hangvételű költeményével, az Ugrós nóták pedig afféle népies hangú toborzók. Több verselő református lelkész (Ladányi Endre, Kiss Endre stb) is versben adózott Bocskai emlékének. Költeményeiket a Debreceni Protestáns lap közölte. A debreceni szoboravató ünnep alkalmából (1906. november 25.) az öreg 48-as hőst, Könyves Tóth Kálmán tiszteletes urat kérték fel ünnepi óda megírására. Struktúráját, poétikai megformálást tekintve ez a költemény is a krónika és az óda hibridje, megfejelve erkölcsi intelemmel. „Élek, el ne csüggedj én magyar nemzetem, / Hirdeti a szobor! / Miért küzdve vívtál,