Szekeres Gyula: „AGJ VR ISTEN MOSTIS ILJ FEIEDELMET..." ( Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 3. Debrecen, 2004)
A kiválasztott szerepe a néphagyományban
után öszve kell confederaltatni, et in unam societatem tandem coalescent. Melynek kezdetit ugyanezen esztendőben mindjárt gyümölcs megérés után látók; mi lesz az vége Isten tudja, adja Isten legyen állandó." 147 Bocskai szabadságharcának előjelei kétségtelenül éreztethették hatásukat nemcsak az egyszerű nép körében, de a kor művelt és iskolázott személyeinek körében. A kor közgondolkodásában fellelhető viszály nagymértékben rányomta hatását a közgondolkodásra, így a változás, akár az erőszakos változtatás a háború lehetősége is. Ezen konfliktusok mindig elviselhetetlen terheket róttak az országra, de legfőként az egyszerű nép mindennapjaira. Hiszen tudva-tudatlan sejthették, hogy a jobbítás szándékával fellépő, a szabadságukat, az ország szabadságát és megbékélését kívánó megváltó fejedelem sem lehet képes arra, hogy mindezen cselekedeteket a nép szenvedései nélkül vigye véghez. Ezen fentebbi gondolatoknak kitűnő példáját, s egyben a fejedelem népe iránt érzett felelősségét adja Bocskai István október 15-én írt levele is, miként a következő sorokat írja: „Isten látja semminek okai nem vagyunk, mert ha lehetne, az egész hajdúságot csak a magunk kebelében, vagy markunkba szorítanánk, hogy senkinek terhére ne volnának. De ilyen változás közönségesen soha kár nélkül nem lehet. Ha oly jó szél találkozott volna valahonnan, a ki hirünk nélkül a német császár erejét kifütta volna Magyarországból, talán úgy kár nélkül helyére tudtuk volna hitünket s nemzetünknek szabadságát állítani. De hogy haddal kellett azokat innen kivernünk, akik minket rontottanak, kárral kellett annak meglenni, kit a következő jóért el kell mindnyájunknak szenvednünk." 148 A közelgő háborús viszály tudatalatti hatásától, csakúgy, mint a baljóslatú jelekben megnyilvánuló jelenségektől a kor lelkészei sem voltak mentesek. Sőt ez a hit a XVII. század elején még jelentősen érezhető, és érzékelhető. Ez a fajta ok-okozati összefüggésrendszer, úgymint az eredet és annak következménye, illetve az ezen eseményekről való gondolkodásmódot még jelentősen meghatározta ezen évtizedeket. Sőt a néphitben még századokkal is tovább élt, a baljós előjelek általi meghatározottság: „1603-dik évi jan. hó 7. és 8. napjain a 24 Szepes város lelkészei Leibitzon összejöttek. Estve 7-én, a hold felköltével, a lelkészek egy második holdat láttak. Másnap, 8-án reggel, midőn a lelkészek az említett városból távoztak, a fényesen felkelt nap két oldalán két mellék napot SZAMOSKÖZY ISTVÁN TÖRTÉNETI MARADVÁNYAI 1880. 231. p. SZILÁGYI Sándor 1878. 585. p.
