Szekeres Gyula: „AGJ VR ISTEN MOSTIS ILJ FEIEDELMET..." ( Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 3. Debrecen, 2004)
Mitzbán monda
kosárba hat szép csecsemő gyermök van. Nagy örömmel fogja a feleséginek bemutatni és a felesége nagy sivalkodva aszongya: „Jaj, Istenöm! mi csinájjak? itt hat, neköm hét!" Aszongya a férje: „Nem baj! a jó Isten maj mögsegít: ha gyerököt ad, ad kinyret is". Itt osztán az aszszon csakúgy nevelgette üket tejjel és zsömlével, mint a többit. De itt jelöntést töttek, hogy mi csinájjanak? mer nagyon szögén sorba vótak, nem bírják kinevelni. A kösség asztán segítötte egygyik is, másik is; ki mivel bírta. Osztán mikor möglátták, hogy nem valami szögén származású gyermökök, papnak tanították mind a hatot. Azután a királi palotába nagy vendégség támadt; mindön felürü mindön féle úri nemzetök kenitek elő; itt vót a hat pap is. Mikor ezök a papok mögérköztek, a királfíjú nagyon megütközött, hogy nagyon hasonlítanak éppen ű rá; monta az anynyának: „Nészd, anyám! ez a hat pap nagyon hasonlít én rám, éppen ojanok, mind én!" Akkor a vendégség után fölkérte üket, hogy beszélje el mindegyik az élete sorsát. Elkeszte a hat pap mesélni, hogy ojan szegénységbe nevelőttek föl. Mikor a hat pap eszt elbeszélte a királyné ezön nagyon megütközött; mert ű kaszt beszélték, hogy ük tizenhármán nevelőttek föl szögén sorsban. A királné azután nem tutta magát téjékozni, monta, hogy vezessék el űtet az anynyukhon. Mikor odaértek az öreg halászné elkeszte mondani, hogy ű hogy nevelte föl eszt a tizenháromat. Akkor monta hogy az ű ura úgy fokta eszt a hat gyermököt a vízön ekkor és ekkor. „Én ugyan mögijettem azon, hogy neköm hét, itt mög hat; node! aszonta az uram: jó az Isten, ne fejjé, maj mögsegít, maj lösz gongya ránk, majd ád mindegygyiknek egy darab kinyret! Úgy osztán fölneveltük, a kösség is segítött; így bírtuk osztán fölnevelni". Akkor a királné asz követölte, hogy mutassa mög neki, hogy möjen az a kosár, a mölikbe a hat gyermököt mögtalálták. Mikor a halászné a kosarat lehoszta a hat gyerök ruhájával, a királné röttön elszédült. Mikor möglátta a hat kis gyerök ruháját, fölkijátott: „Jaj, Istenöm! ez az én szülött gyermökejim!csak add neköm; mer a szívem möghasad értük!" „Nem adom, mer a tijed vót, de te elvetötted, én keservessen neveltem üket!" „Jaj, add neköm! inkább tégödet is magammal viszlek!" Mivelhogy a halászné szögénségbe vót, odaatta a hat gyerököt. A királné a hét gyermöknek, a halászné hét gyermökinek egy egy birtokot adott; a halászt mög a halásznét elvitte magával. Ott úgy élősköttek, mintha édöstestvérök lőttek vóna." 122 122 KÁLMÁNY Lajos 1914. II. 129-130. p. 70
