Szekeres Gyula: „AGJ VR ISTEN MOSTIS ILJ FEIEDELMET..." ( Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 3. Debrecen, 2004)

A Bocskai-kultusz képi megnyilvánulásai és a vidéki „piktorok”

tén Kis András által készített festményről, de itt, már nem mellképről, hanem egy Bocskai arcképről szól. 669 A Bocskai-kultusz képi megnyilvánulásai során szólnunk kell Szüts Jánosról 670 - a Hajdúkerület által is foglalkoztatott festő munkásságáról hiszen, nevéhez tudomásunk szerint két megmaradt Bocskai festmény is kapcsolható. 1816-ban egy majdnem életnagyságú olajképet festett Haj­dúszoboszlóra, és a Hajdúkerületi székházba is elkészítette Bocskai fél­alakos képét. Az igazság az, hogy a két festmény között időbeli rangsort nem lehet felállítani, hiszen a hajdúböszörményi festmény nincs datálva, így nem tudni milyen alapon helyezhette Sz. Kürti Katalin korban az egyik festményt a másik elé, holott sem történeti, sem levéltári bizonyíté­kokat nem hozott fel kijelentésének bizonyítására. 671 Mert nyilvánvaló az, hogy ilyen rövid korszakolásban - ismerve a két kép technikai kivitele­zését, viszont kevésbé ismerve a „piktor" művészi technikájának változá­sait -, nehezen mondhatunk véleményt Szüts János stílusbeli korszakait illetően. így a két festmény alkotási idejét, és annak minden kétséget kizá­ró sorrendjét csak egy részletes levéltári kutatás dönthetné el, de ez ma még várat magára. Az alábbiakban röviden ismertetjük e fentebbi két festmény jellemző jegyeit, de jelenesetben - mivel nem tisztünk - eltekintünk azok művésze­ti értékelésétől. A hajdúszoboszlói Bocskai István Múzeum tulajdonát képező Szüts Já­nos által készített festmény egész alakban, teljes vértezetben és fegyver­zetben ábrázolja a fejedelmet. 672 A páncélos alak jobb kezében buzogányt fog, melynek feje - csakúgy, mint bal keze - csípőjén nyugszik. A jobb vállán átvetett vörös köpenyének végét jobb kezének könyökhajlatába vetve fogja fel, nyakában az aranygyapjas rend jelvényét viseli. Jobb vál­lán átvetett zöld szalagot hord, fején vörös tetejű sapka. A bal oldalán OSTVÁTH Pál 1896. 44. p. Itt jegyzendő meg, hogy a hajdúszoboszlói Bocskai István Múzeum több Kis András által készített festmény őrzője. Sz. KÜRTI Katalin 1977. 178. p. Szüts Jánosnak ez idáig csak két világi képét ismerjük, mindkettő Bocskai Istvánt ábrázolja. Egyéb irányú, egyházi munkásságához és életrajzához bővebben lásd: Sz. KÜRTI Katalin 1977. 171-182. p. Sz. Kürti Katalin a hajdúszoboszlói festményt tartja korábbinak, mint mondja: „ennek mintájára készítette el a böszörményi Hajdúkerületi székházba is Bocskai félalakos képét". Lásd: Sz. KÜRTI Katalin 1979. 65. p. BIM. 64. 10. LA festmény bővebb, főként művészettörténeti ismertetéséhez lásd: Sz. KÜRTI Katalin 1975. 655. p., illetve lásd még: Sz. KÜRTI Katalin 1979. 65-66. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom