Szekeres Gyula: „AGJ VR ISTEN MOSTIS ILJ FEIEDELMET..." ( Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 3. Debrecen, 2004)
A megszabadító hős, és egy kenyérosztó tányér, meg egy ón borospalack összefüggése
Ezen összecsengés annál is inkább figyelemreméltó, mivel Bocskai koronáját a néphagyomány históriás éneke - mint azt már korábban említettük -, Nagy Sándor koronájának tulajdonította. 628 A képlet ismerősnek tűnik a szoboszlói címerből is, miként a legyőzött ellenségtől elvett [a megszabadított] pajzsot [„ melynek közepét egy lánggal égő alak körben, elejétől a végéig ékesít"] a fényhozó, a Nap szimbólumát láthatjuk újra, immár a koronából kiemelkedő tigris bal lábába fogva, jobb lábában a győzelmet jelző magyar zászlóval. Mi ez, ha nem a fényfelszabadító hős motívuma, amelynek történeti cselekménye - köztes síkon - megegyezik a történelmi eseményekkel is, melyben a magyarságot, és annak vallásszabadság utáni vágyát 629 leigázni akaró császári csapatokat jelképező vértes lovag megfosztatott az általa - jogtalanul - elbitorolt pajzstól. Az asztrális mítoszok szerint is, csak így állhat helyre az a körforgás, amelyben az élet újra eredeti rendjébe áll vissza. Ezt a helyreállított rendet jelképezik az eddig említést nem kapott kenyérosztó tálon és az ón borospalackon lévő - a művészettörténész szemében „provinciálisán primitív" munkák is. De mindezen jelzők ellenére ezek a „primitív karcolatok" megőrizték azt a népi tudást és annak jelképrendszerét, amelyet a „tanult" művészettörténész nem tud értelmezni, mivel ezeknek a „primitív" munkáknak a jelentését már csak az egyszerű „tanulatlan" nép ismerhette. Mielőtt rátérnénk a Bocskai-zászló, a kenyérosztó tányér, illetve az ón borospalack ábrázolásainak összevetéséhez, vissza kell térnünk ahhoz az elemzéshez, amelyben csak „tévesztési folyamat"-nak aposztrofálják az „ Oroszlán - Tigris - Párduc" ábrázolások különböző megjelenési formáit. Nézzük, a jelenleg elfogadott tudományos álláspont milyen okokat sorakoztatott fel az állatalakok 630 ezen eltérésére: 1. - Feledésbe ment az Lásd: RMKT. 1959. 282-283. p. A vallásszabadság eredeti értelmének kifejtése egy újabb tanulmány kereteit is kimerítené, így csak utalunk arra, hogy a reformáció vallási gyakorlatát folytató népcsoportok egy olyan „pogánynak" nevezett vallás alkotóelemeit őrizték meg a magyarság számára, amelyek még ma is néphagyományunk gerincét alkotják. Az állatalakok heraldikai szerepéről, illetve fejlődéséről szólva Bevilaqua Béla a néphagyományból eredő hatásokról - ugyan elítélve azt -, de le nem tagadható szerepét is elismerve a következőket mondja: „A középkornak miszticizmusra, allegorizálásokra és szimbolikára hajlandó primitív szemlélete feltétlenül hatott heraldikai képletek kialakulására, igen régi eredetű mende-mondák nyomát találjuk sok heral-
