Szekeres Gyula: „AGJ VR ISTEN MOSTIS ILJ FEIEDELMET..." ( Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 3. Debrecen, 2004)

A Bocskai énekek néprajzi vonatkozásai

mittere possim, / (Sic nihil ad Croesi contulit Irus opes,) / Hosce tarnen rythmos tibi consecrare pusillos / Nunc piacúit, quos si te peramasse sciam, / Tale tuo post hac conscribam carmen honori, / Quale sciam nimium te meruisse, Vale.

463 „Hős Bocskay, régi nemzetség dicsősége, földünknek reményen felül lelkesítő reménye: miután a harcias teutonok el kezdték pusztítani a hunokat, és a mi gyilkolásunkra templomokat szentelni, Téged minden magyar méltán szeret, mivel egyedül Te könyörültél meg romlásunkon. Ez hát a virtusa, ez a nagy dicsősége Rudolfnak, így széttépni a neki alávetett nyájat? Látta az Isten azokat, nevette az Isten azokat, neveti ő azokat a rossz határozatokat az égből. És Téged szólít, Mózesünket, és az ilyentől nem félő teutonokat, a magunk kevés fegyverével megfutamítja. Üdv Néked, nagylelkű hős, a megyénk szeret Téged: jobban mondva Pannónia minden rendje szeret Téged, és Tied már, (amiért megbocsát Apollo) régen minden jámbor költő, aki az eseményeket elő akarja adni. Bizony, nem irigykedem, írjanak jobbakat a költők, mi kicsiny sajkával sekély vizet hasítunk. És mivel sem pénzt, sem ajándékot nem küldhetek Neked, (ahogy Krőzus gazdagságához semmit sem ad hozzá Irus) most mégis kedvem támadt, hogy ezeket a csekély verseket Neked szenteljem, és ha megtudom, hogy megszereted őket, majd olyan verset írok a tiszteletedre, amilyet tudom, nagyon is megérdemeltél. Isten Veled."

464 A fejedelem halálát követően a nép körében is egyre sűrűbben fordul elő, a szabadító hős visszavárásának motívuma, mely az idő távlatában egyre inkább felerősödik. Ez a folyamat általánosnak tekinthető a nép által hősként szeretett és tisztelt uralkodó halálát követően, akik megváltották népüket a zsarnokság igájától. Ezen felfogás nem egyedülálló népünk hagyományában, gondoljunk csak Szent László újra és újra fellángoló eszmei segítségére. De említést tehetünk a nép Mátyás királyáról, és máig elevenen ható emlékéről, melynek közmondássá rövidült korábbi változata így szólott: „elkölt az igazság, megholt Mátyás király .../régi Mátyás király, hogy ha felkelne, / Lásd: RÉGI MAGYAR KÖLTŐK TÁRA, XVII. század. 1. 1959. 256. p., ide lásd még, mint korábbi közlést: WASYLKIEVICZ Viktor 1902. 33-37. p. E fentebbi költeményt Debreceni S. János még a váradi káptalan levéltárosaként írta 1604. decemberében.