Jósa Miklós - Ulrich Attila: A németszőgyéni és bánházi Jósa család története (Régi magyar családok 3. Debrecen, 2005)

A Jósa család a 20. században

51 aztán nekünk is menni kellett. Egy fillér plusz pénzünk sem volt, és hogy adósságunk ne terheljen, és a családi béke is megmaradjon, kénytelenek voltunk a két-szoba-hallos komfortos lakást egy egyszoba- konyhásra cserélni, és a minőségi különbözetért járó pénzt a feleségem bátyjának adtuk. Én mint nyugdíjas még hosszú éveket dolgoztam részmunkaidőben, olyan munkakörökben melyeket még jól el tudtam látni. így aztán lassan kezdtünk kievickélni abból a gödörből, melybe a leszázalékolásom és a ránk kényszerített hátrányos lakáscsere juttatott. Először Angyalföldre a Faludi utcába, egy 39 nm-es másfélszobás félkomfortos lakásba költöztünk át, ami valójában ikertestvére volt annak a lakásnak, amiben a Béke úton, néhány háztömbbel odébb felnőttem. Nyugodt környék volt ez, kitűnő hely ahhoz, hogy fiunk is felcseperedjen. Folytatódtak a dolgos évek, gyűjtögettünk, mint a méhek, és végül 1973-ban vettünk egy telket Pécelen, ahol pár év múlva belefogtunk annak a családi háznak az építésébe, melyben a mai napig lakunk. Az építkezés négy évig tartott, és az akkorijói bevált módon, családi-baráti összefogásban készült, 90%-ban saját munkával. Mivel a részmunkaidős foglalkoztatottságom miatt aránylag sok szabadidőm volt, rengeteg időt töltöttem Pécelen. A házépítés folyamatának sok csínját-bínját kitanultam, és lassan de biztosan végül felépült a házunk. 1978-ban költöztünk be. Nagyon nagy erőfeszítésünkbe került, de megérte. Azóta is, azt hiszem, az átlag magyar polgár életét éljük, magánéletünk apró örömeivel és gondjaival, jelenleg kisnyugdíjasokként. Érdekes módon csak nagyon ritkán, főleg fiunk genealógiai kutatásai kapcsán jut néha-néha eszembe és tűnődöm el azon, hogy a családunk kép Ifjabb Jósa Miklós, dr. Jósa Jenő, Jósa László és idősebb Jósa Miklós 2004. december l-jén dr. Jósa András mellszobra előtt a nyíregyházi Jósa András Múzeumban