Kisfaludy László: A kisfaludy Kisfaludy család története (Régi magyar családok 2. Debrecen, 2004)

Karddal és tollal a haza szolgálatában

még csak négy évre, évi 750 forintért vette bérbe öccse laki és csánigi szántóit, rétjeit, malomrészét. 1822-ben az épületeket vette meg 500 fo­rintért, majd 1824-ben a csánigi szántókat 1340 forintért. Újabb zálogba adások után, 1832-ben aztán testvére összes birtokát megvásárolta 5001 pengőforint 12 krajcárért. 461 A másik katonáskodó öccs, Mihály 21g is köl­csönzött kisebb-nagyobb összegeket bátyjától, majd 1830. június 3-án összes laki birtokát - a malomrész és egy jobbágy kivételével - eladta Jánosnak 10 000 pengőforintért. Testvérei állandó pénzhiányát eny­hítendő, gyakran adott zálogba vagy örökbe maga is kisebb jószágokat rokon családoknak, hogy a kapott pénzből fivérein segíthessen. 1823-ban például Radó Józsefnének adott el tíz hold szántót Lakon 2000 váltófo­rintért, 1824-ben pedig a kisfaludi külső malom 4/5-ét (Antal 212 részét ki­véve) szentgyörgyi Horváth József császári királyi kamarás vette zálogba 1000 váltóforintért. Az 1834. évi, az országgyűlési költségek adó formájában történő ki­vetéséhez készített összeírásból pontosan ismerjük Kisfaludy János 213 birtokait ebben az évben. Eszerint Lakon és Csánigon összesen 7 hold belső telek, 70 hold szántó és 22 hold rét, valamint 1 és 5/8 jobbágytelek volt a kezén (a holdat feltehetően 1200 négyszögöllel számolták). Ezzel a csánigi és laki birtokosok között közepes vagyonúnak számított, jócs­kán elmaradva Barthodeiszky József Sopron vármegyei főszolgabíró, a környék legtehetősebb földesura mögött. Az 1844. évi összeírásban már a fiúág más tagjainak két hold belső telkét, 40 hold szántóját és 16 hold rétjét is az ő kezén találjuk. A birtokok gyarapodása természetesen nem jelentette a család tény­leges gazdagodását, hiszen az örökölt jókora adósságállomány törlesz­tése komoly összegeket emésztett fel. Az 1843. évi összesítés szerint az adósságok - a kamatokkal együtt - 52 573 forintot és 62 krajcárt tettek ki, melynek törlesztésére Ádám 186 utódai a gencsi birtok nagy részét el­idegenítették a Barthodeiszky famíliának. Kisfaludy János 213 egyébként testvérei között a legnagyobb adósságtörlesztő volt, több mint 5000 forinttal túlteljesítve az arányosan ráeső részt. Ugyanakkor az állandó törlesztések, a tesvérek támogatása, majd pedig saját gyermekeinek isko­láztatása miatt többször pénzzavarba került, és egyre gyakrabban folya­461 MOL P 430/16. cs., 1832. február 19., ill. Dominkovits 85.p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom