Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 5. Élet a pusztán - Jószágkezelés, gyógyítás - A nagyjószágnál

Zárlatot rendeltek el a száj- és körömfájás esetén is. A szájfájós jószágot, ha észrevették, mindjárt kezelni kezdték, így az nagy kárt nem okozott. A Listyán uradalomban az egyik esztendőben nagy szájfájás lépett fel, s az a nagyjószágokat érte. A juhászok tudták, hogy ezt a juhok sem kerülhetik el, ezért úgy határoztak, hogy a nyájjal még az elletés ideje előtt átvészeltetik a betegséget, ami ellés közben jóval nagyobb kárt okozott volna. A nagyjószágok itatása után a vályúból két veder vizet a juhok vályújába öntöttek, így két hét alatt minden juh átesett a betegségen. A juhok szájpadlását „karbolos" vízzel naponta bepamacsolták. Egy pálcára ruhadarabot kötöttek, a kezelést azzal végezték. A harmadik nap a juhok már ettek. (F . M.) Ha a jószág vírhasban volt, ment a hasa, hátulja teljesen gálád volt. Ekkor száraz takarmányon, száraz korpán tartották és főtt vízzel itatták. Vizet azonban csak ritkán kellett neki adni. (M. J.) Amíg a himlőoltást be nem vezették, addig ez a betegség sok jószágot elpusztított. Már adatközlőnk apja idejében a nyájat minden második évben himlő ellen beoltották, így himlőből kára sohasem származott. A uadsömör a nagyjószágnál a pata alatt a sártól keletkezett. Ezt zsírral kenegették és hidegvizes ruhával borogatták. A nagyjószág betegsége, ha pókos. Változatai a nyúlpók, őgyelgő pók, vagy vízpók. Ezek között legrosszabb volt a nyúlpók. Egy ember fél meszely pálinkáért „elhajtotta" egy jószág „megyiből" a pondrót. (A. L.) Ha a tehén nem tudta a poklát elvetni, vagyis tapadása volt, megszárított dinnyehéjat törtek porrá, fél maréknyi szíkfűvet egy liter vízben megfőztek, s összekeverték a dinnyehéj porával, s beleöntötték a jószág szájába. Ha a tehén nem tudott kérődzni, „kárlszbádi" sót oldottak fel langyos vízben és beleöntötték a jószág szájába. Ha ez nem segített, négy záptojást ütöttek fel egy csuporba, azt langyos vízben felkavarták és beleöntötték a szájába. Szoktak napraforgó olajat, záptojást vagy más büdös anyagot tenni a szájába, amitől a jószág felbüfögött, vagy vereshagymát összevagdalni, sóval összekeverni és a jószággal megetetni. Az is megoldás lehetett, hogy másik tehénből vettek ki „kírőt" és annak egy részét a beteg szájába tették. Az egészből valamennyit meghagytak, mert előfordulhatott, hogy másik állatot is elért a baj elállt a baj, s a maradékkal azt is gyógyítani tudták. A felfúvódott jószágra jó hatással lehetett, ha fél liter besózott disznóhús levét töltötték bele. Felfúvódást kapott a tehén akkor is, ha nem itatták rendszeresen, vagy sok zsengés tengerit adtak neki. Miután a jószágba beleöntötték a sós vizet, „megjáratták". Ha ez sem használt, akkor mogyorópálcával vagy kalappal verték a hasát, s közben járatták. Végső esetben a felpuffadt jószág hasát felszúrták. Ha mérges pókot, egérfészket, mérges gyomot evett vagy szeget nyelt a tehén, attól felfúvódhatott és megdöglött. A repce is rögtön felfúvódást okozhatott, aminél ártalmasabb növény nincs. Ártalmas 4 87 <§>