Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 5. Élet a pusztán - Kihajtás, kiverés

csutkaízíket hoztak, amire csak tavasszal volt szükségük, mert május utoljától tüzelésre juhganét szedtek. A pásztorok által főzött leggyakoribb ételek voltak a levestészta, kásástészta és slambuc. A kunyhó sok esetben ekkor még nem volt készen, de mire a juhász családja is kiköltözött, azt is megépítették, felújították, s berendezték. A kunyhó tapasztásához cigányt hívtak, s azt pénzzel fizették. A tetőt a juhászok csinálták, ebben a pásztorok egymásnak segítettek. (R. I-né) Az aprómarhát csak akkor hozták ki, amikor a család is kiköltözött. Ungvári Imre hajdúhadházi juhásznak 125 birkája volt nyájban. Március utolján, vagy április elején szokta azokat kihajtani, de a család csak később, amikor az idő megenyhül, költözik ki. Szamaras szekérrel vitte ki a karámnak való kórót, egy napi ennivalót, azután hazament. A kihajtáskor szintén szamárszekérrel hozta az eleséget, ládát, bundát. Mire az ennivaló elkopott, jött a család. Ekkor hozták a bútorokat, ágyat, tűzhelyet és egyebeket. Kutatásunk évében (1950) november elején, mindenszentek tájékán hajtotta be a juhokat a faluba, ami 38 km-nyire volt a hajdúnánási legelőtől. Mem volt esős az idő, de esősebb évben erre korábban sor kerülhetett. A behajtás két napig tartott, mivel útközben legeltetett. A kunyhót a legelőn nem szedte szét, azt általában nem bontották el, mert nem volt szokás télen a legelőn abból a faanyagot ellopni. Amikor a juhász „beállt" (megkezdte a szolgálatot), a gazdától átvette a juhokat, s azokat leszámolták. A gazda néha esztendő közben is megolvasta jószágait. Télen, nagy havak idején a juhokat a hodályban tartották, ott részükre jászlat szereltek, s csak itatásra engedték ki azokat. Ha nem volt hó, a nyáj egész télen kint lehetett a legelőn. (E. J.) A jószág kiverésének idején történt azok számbavétele és tulajdonjegyekkel való ellátása, hop'" ? azda később is ráismerjen a maga jószágaira vagy igazolni tudja esetleg elbitangolt, vagy elorzott jószágainak tulajdonjogát, birkáira jegyet tett, a nagyjószágait bilyogozta. A bárányok nyakába, az anyák és kosok szőrébe „nomerát", (bilyogszámot) tettek. Mikor a bárány megszületett, azonnal kötötték rá a számot. Ugyanazt a számot az anyára is rákötötték, hogy azonosíthassák az anyát és bárányát. Ha valamelyik anya elcsapta bárányát, tudták, hogy melyik anyához kell azt szoktatni. Ha elpusztult a bárány, mást, vagy ikerbárányok közül az egyiket tették az anya alá. A juhok megjelölésének, tulajdon jegyekkel való ellátásának egyik módja volt fülük bevágása, a cakkozás. Egyik vagy másik oldalon, elől vagy hátul fülüket „megcakkozták". A bevágással egy vagy két „csipkét" tettek a fülre. Másik, kíméletesebb módja volt a „bilyogozás", amit inkább nagyjószágoknál alkalmaztak, s fanyelű, kovácsolt vas bilyogozóval végeztek. Egy edényben kátrányt melegítettek, a bilyogozót, ami a tulajdonos nevének kezdőbetűit jelezte, abba belemártották és a jószág oldalára (leggyakrabban bal oldalára) nyomták. Ha más, ugyanilyen kezdőbetűs gazdának is voltak juhai a nyájban, a bilyogot a másik oldalára tették. (E. J.) Ha a gazda juhain bilyog volt, s egyiket a pásztor ki akarta cserélni sajátjából való rosszabb birkával, azt is megtehette. A jószágon a bilyogot bekente felmelegített kát4 57fr